
Képünk illusztráció
Fotó: Bíró Blanka
Az erdélyi magyar pártok január elején elfogadott közös autonómianyilatkozata és az ehhez nyújtott állítólagos anyaországi támogatás ellen tüntetett az Új Jobboldal (Noua Dreaptă) nevű román szervezet kedden a bukaresti magyar nagykövetség épülete előtt.
2018. január 23., 15:382018. január 23., 15:38
2018. január 23., 15:422018. január 23., 15:42
A magát euroszkeptikus, keresztény és nacionalista mozgalomként meghatározó, a román sajtóban szélsőjobboldaliként, illetve ultranacionalistaként emlegetetett szervezet bejelentett és a hatóságok által jóváhagyott megmozdulásán a tüntetők létszáma nem haladta meg a rendfenntartókét.
Elmondásuk szerint provokációnak tartják, hogy a román állampolgárságú magyarok politikai képviselői autonómiakövetelésekkel próbálják „beárnyékolni” a centenáriumát ünneplő Románia örömét, az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as Gyulafehérvári Nyilatkozat századik évfordulóját. Meggyőződésük, hogy mindez „budapesti politikai tényezők” védnökségével és irányításával történik.
Az ND a tüntetési felhívásban amiatt is tiltakozott, hogy Románia budapesti nagykövetségének bejáratát több mint tíz nappal ezelőtt székely zászlóval takarták le a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom aktivistái. A román szervezet akciója feltehetően erre volt válaszlépés.
Az RMDSZ, a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke január 8-án írt alá Kolozsváron közös nyilatkozatot, amelyben megerősítették az általuk képviselt közösség autonómiaigényét. A román többségi társadalomhoz intézetet párbeszéd-felhívásuk valamennyi román párt részéről merev elutasításba ütközött, az azóta lemondatott Mihai Tudose volt román kormányfő pedig – egy zászlóállításra utaló hasonlat révén – áttételesen akasztással fenyegette meg az autonómiát igénylő erdélyi magyarokat.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!