
Archív felvétel
Az alkotmánybíróság jóváhagyta pénteken az elnökválasztás első fordulójának eredményét, amely szerint a tisztségben lévő Klaus Johannis államfő és Viorica Dăncilă, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke fog megmérkőzni egymással a jövő vasárnapi második fordulóban.
2019. november 15., 17:072019. november 15., 17:07
2019. november 22., 10:532019. november 22., 10:53
A taláros testület egyhangú döntéssel emelte jogerőre a központi választási bizottság által előző nap közzétett hivatalos végeredményt. Ezt megelőzően tíz óvást utasított el, amelyek többsége – különböző okokra hivatkozva – az eredmény megsemmisítését és a választás megismétlését követelte.
anélkül, hogy az őket indító Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR), illetve Népi Mozgalom Pártja (PMP) feltételeket támasztott volna vele szemben.
Mindkét alakulat azzal érvelt, hogy nem támogathatják annak a PSD-nek a jelöltjét, amely szerintük kormányzása három éve alatt nem az ország, hanem korrupt politikusai érdekeit szolgálta, elijesztette a befektetőket, és mérhetetlen károkat okozott Románia nemzetközi megítélésének.
de a két balliberális párt által segített jelölt azt mondta, hogy nem támogatja a második fordulóba jutott jelöltek egyikét sem.
Az elnökválasztás első fordulójában 3,9 százalékos eredményt elérő Kelemen Hunor RMDSZ-elnök úgy nyilatkozott, hogy miután a versenyben maradt elnökjelöltek egyike sem kereste meg a Romániai Magyar Demokrata Szövetséget,

Az RMDSZ a magyar választók „józan eszére” bízza, hogy kire szavaznak a romániai államfőválasztás második fordulójában, Kelemen Hunor elnök ugyanakkor a Krónikának elárulta: a hivatalban lévő elnök nevére üti majd a pecsétet.
Újságírói kérdésre az RMDSZ elnöke hozzátette: „összes elégedetlensége és haragja ellenére” ő maga az Európai Néppárthoz (EPP) tartozó Klaus Johannisra fog szavazni.
Az elnökválasztás második fordulóját november 24-én rendezik meg Romániában, a külföldi választóköröket azonban már november 22-én megnyitják, ugyanis a diaszpórában élő román állampolgároknak most is három napot biztosítanak arra, hogy leadhassák szavazatukat.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!