
Fotó: Adevărul/Mediafax/Andreea Alexandru
Szerdára virradóra megjelent a hivatalos közlönyben a büntető törvénykönyvet és perrendtartást módosító sürgősségi kormányrendelet, annak ellenére, hogy a jogszabály gyors elfogadása ellen több mint tízezer ember tüntetett az ország nagyvárosaiban.
2017. február 01., 10:242017. február 01., 10:24
2017. február 01., 11:192017. február 01., 11:19
A rendelet a hivatali visszaélésre, hanyag kezelésre, érdekellentétre és bűnpártolásra vonatkozó cikkelyeknél enyhít a Btk. szigorán, az indoklás szerint azért, hogy a törvényt összhangba hozza az alkotmánybíróság korábbi döntéseivel.
Szerdára virradó éjszaka a kormány intézkedése ellen tiltakozó tüntetők vonultak utcára országszerte, akik szerint a rendelet a korrupt politikusokat védi. A bukaresti kormány épületét körülvevő több mint tízezer tüntető közül többen megpróbáltak behatolni az épületbe, őket könnygázzal állította meg a csendőrség. Több ezer tüntető vonult utcára Kolozsváron, Temesváron, Brassóban és Jászvásáron is. A demonstráció ugyanakkor szerda reggel is folytatódott a kormánynak otthont adó Victoria-palota előtt, ahol több százan, többnyire fiatalok tiltakoztak a Sorin Grindeanu vezette kabinet intézkedése ellen.
Klaus Johannis államfő szerdán a büntetőjogot módosító sürgősségi rendeletre utalva úgy vélekedett, megengedhetetlen, amit a kormány tett. „Ez megengedhetetlen, csúfot űz a kormány belőlünk, amikor az éj leple alatt, a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács jóváhagyása nélkül hoz sürgősségi rendeletet olyan érzékeny témákban, mint a büntető törvénykönyv és a bűnügyi perrendtartás. Ezt nem tolerálhatjuk\" – nyilatkozta az elnök újságíróknak a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) ülése előtt. Az államfő az ülésről távoztában közölte, a testület elnökének eltökélt szándéka, hogy a bukaresti alkotmánybírósághoz fordul a sürgősségi rendelet kapcsán. A CSM álláspontja szerint ugyanis érdeksérelem érhető tetten két hatalmi ág, az igazságszolgáltatás és a kormány között.
A hivatalos közlönyben megjelent rendelet értelmében ezentúl csak a 200 ezer lejnél nagyobb kárt okozó hivatali visszaélésért indítható bűnvádi eljárás, a kiszabható legnagyobb büntetést pedig az eddigi hétről három évre csökkentette, öt évre rövidítve az elévülési időt. A Btk.-ba bekerült egy olyan cikkely, miszerint nem minősül hivatali visszaélésnek a „jogszabályok kidolgozása, kibocsátása, illetve elfogadása\". Az ellenzéki sajtó szerint a kormány ezzel próbálta megakadályozni azt, hogy a Btk. „rajtaütésszerű\" megváltoztatásáért bűnpártolás gyanújával bepereljék.
Hanyag kezelésért nem indítható többé büntetőeljárás, és ezentúl – másodfokú rokonságig – nem lehet majd bűnpártolással vádolni az elkövető családtagjait. A büntető perrendtartás módosítása azonnal, a törvénykönyv módosítása a közzétételtől számított tíz napon belül lép hatályba. A bukaresti főügyészség szerdai tájékoztatása szerint az országban 2100 olyan köztisztviselő áll bíróság előtt, akik ellen hivatali visszaélésért, és csaknem kétezer olyan, akik ellen hanyag kezelésért emelt vádat a korrupcióellenes ügyészség (DNA).
Laura Kövesi, a DNA vezető ügyésze szerdán a Digi 24 hírtelevíziónak úgy vélekedett, hogy a kormányrendeletet bizonyos „személyekre szabták\". Kövesi elmondta, a DNA által az elmúlt három évben hivatali visszaélés miatt összeállított vádiratok összesen egymilliárd eurós károkozást állapítottak meg, ám ha a bűncselekmény kikerül a Btk. hatálya alól és le kell zárni ezeket az ügycsomókat, az okozott kárt soha nem fogja behajtani az állam. A román sajtó szerint a Btk. módosításának kedvezményezettjei között számos kormánypárti és ellenzéki politikus, köztük Liviu Dragnea, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke található.
A romániai polgárok az EU-átlagnál elégedetlenebbek az életminőségükkel – derül ki az Európai Parlament legfrissebb felméréséből.
Tíz évre kiutasították Romániából azt a marokkói állampolgárt, akit a Román Hírszerző Szolgálat szerint terrorista propagandatevékenység és romániai személyek radikalizálása miatt nemkívánatos személlyé nyilvánítottak.
Dominic Fritz szerint árt Romániának, ha etnikai hovatartozásuk alapján megkérdőjelezik a nemzeti kisebbségek hazafiságát. Temesvár polgármestere, USR-elnök úgy véli, a gyűlöletkeltés és az összeesküvés-elméletek gyengítik az országot és európai szerepét.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) szerdán úgy döntött, hogy kezdeményezi Nicușor Dan államfő tisztségből való felfüggesztését, illetve megindítja az előre hozott parlamenti választások kiírásához szükséges eljárást – közölte a párt.
Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök, a nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke szándékosan késlelteti és akadályozza a teljes jogkörrel rendelkező kormány megalakítását – állította szerdán Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
Nincs veszélyben a bérek és nyugdíjak kifizetése, és jelenleg nem áll fenn annak a kockázata, hogy az állam ne tudná teljesíteni ezeket a kötelezettségeit – jelentette ki Ilie Bolojan ügyvivő miniszterelnök.
Viharos időjárásra figyelmeztető első- (sárga) és másodfokú (narancssárga) riasztásokat adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) szerdán.
Azok a diákok, akik szerdán nem tudtak 9 óráig megérkezni az érettségi szaknak megfelelő kötelező vizsgájára, 13 órától tehetik le a vizsgát – nyilatkozta Sorin Ion oktatási államtitkár az Edupedu.ro tanügyi szakportálnak.
Húsz megye 60 településén és Bukarestben okozott károkat a kedd éjszakai vihar – közölte szerda reggel a katasztrófavédelmi főfelügyelőség (IGSU).
Közzétette kedd este a vagyonnyilatkozatát Nicușor Dan államfő.
szóljon hozzá!