
Fotó: Pixabay.com
Miközben a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) igazságügyi felügyelete hétfőn Tudorel Toader igazságügy-miniszter felkérésére elkezdte a legfőbb ügyészség átvilágítását, Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete találkozót kezdeményezett a tárcavezetővel az igazságügyi törvények tervezett módosítása miatt.
2017. szeptember 04., 16:302017. szeptember 04., 16:30
Alin Alexandru, a felügyelet szóvivője közölte: az átvilágítás szeptember 29-éig tart, és összesen nyolc ellenőr vesz benne részt. Ez idő alatt a legfőbb ügyészség 2016-os, illetve a 2017-es év első felében kifejtett tevékenységét veszik górcső alá, különös tekintettel a menedzsment hatékonyságára, illetve az ügyek elosztására.
A felügyelet – ugyancsak a miniszter felkérésére – az Országos Korrupcióellenes Ügyosztálynál (DNA) is hasonló vizsgálatot folytatott. Ennek kapcsán hétfőn kiderült, hogy
annak érdekében, hogy a vizsgálat eredménye egy bizonyos irányba mutasson, és a vizsgálat során konkrét ügyek kapcsán is kérdezősködtek, nem csupán általános kérdésekről érdeklődtek.
A vizsgálatokat azt követően rendelték el, hogy fölmerült: egyes ügyészek a hírszerzéssel együttműködve, politikai alapon indítottak eljárásokat politikusok és üzletemberek ellen.
Eközben kiderült: Hans Klemm Bukarestbe akkreditált amerikai nagykövet találkozót kért Tudorel Toader igazságügy-minisztertől. A megbeszélésre várhatóan kedden reggel kerül sor. A találkozót Klemm azért kezdeményezte, mert az amerikai nagykövetség múlt héten közleményt adott ki, ebben
amelyek többek között kihagynák az államfőt a főügyészek kinevezésének folyamatából, illetve az igazságügyi felügyeletet a CSM-ből az igazságügyi tárca hatáskörébe rendelnék.
A közleményre reagálva Liviu Dragnea, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke kijelentette: őt meg az aggasztja, hogy miközben egyes nagykövetek meg akarják tiltani a parlamenti képviselőknek, hogy az igazságügyi törvények módosításáról tárgyaljanak,
Az Egyesült Államok nagykövetsége egyébként rendszeresen aggodalmának adott hangot, amikor a balliberális kormány az igazságügyi törvények módosításával próbálkozott.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
szóljon hozzá!