
Dragnea: „nyolc hónapja ártatlanul ülök a rahovai börtönben”
Fotó: Grigore Popescu/Agerpres
Nyolc hónapja „teljesen ártatlanul” ül börtönben – jelentette ki kedden a legfelsőbb bíróságon Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) volt elnöke, aki három év és hat hónapos büntetését tölti a rahovai börtönben, amelyet a Teleorman megyei gyermekvédelmi igazgatóságon történt fiktív alkalmazások ügyében rótt ki rá a bíróság.
2020. január 14., 11:552020. január 14., 11:55
A legfelsőbb bíróságon kedden Dragnea semmisségi folyamodványát tárgyalták.
A PSD volt elnöke ismét cáfolta, hogy – az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA) vádjával ellentétben – ismerte volna Adriana Botorogeanut és Anisa Stoicát, akik – az ügyészek szerint – a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazásában álltak, de valójában a pártnál dolgoztak.
„Szilárdan hiszem, hogy teljesen ártatlan vagyok és nyolc hónapja ártatlanul ülök a rahovai börtönben. Ezért nem térítettem meg a kárt, mert nem tűnt normálisnak, hogy azért fizessek, amit nem követtem el. Az önök döntésükön múlik, hogy továbbra is a börtönben maradok-e ártatlanul, vagy szabadon engednek” – mondta Dragnea a bíráknak.
A procedúrát lezárták, a bíróság a következő alkalommal ítéletet hirdet.
2019. május 27-én a legfelsőbb bíróság, hivatali visszaélésre történő felbujtás vádjával, három év és hat hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Liviu Dragneát a Teleorman megyei gyermekjogvédelmi igazgatóságon történt fiktív alkalmazások ügyében.
Dragnea két rendkívüli jogorvoslati kérelmet nyújtott be: egy semmiségi panaszt és egy semmisségi folyamodványt.
A vád szerint Dragnea – aki a tettek elkövetésekor a Teleorman megyei tanács elnöke volt – közbenjárt annak érdekében, hogy a PSD megyei szervezetének két munkatársát a gyermekjogvédelmi igazgatóság alkalmazza, és rendszeres havi bért fizessen nekik úgy, hogy közben a két nő soha nem jelent meg hivatalos munkahelyén, és semmiféle tevékenységet nem végzett ott.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
Jogszabályi összehangolatlanság miatt a 2026–2027-es tanévben duális képzésben részt vevő technológiai középiskolák kilencedik osztályába felvételt nyert 12 368 diák nem részesülhet az állam által nyújtott úgynevezett technológiai ösztöndíjban.
Cáfolta a Szociáldemokrata Párt (PSD), hogy szabálytalanul zajlott volna a képviselőház házbizottságának megválasztása az őszi ülésszak első, kedd délutáni ülésén.
Miközben a bukaresti kormánykoalíció pártjai papíron továbbra is kormányoznak, a parlamentben egyre kevésbé egyértelmű, hol húzódik a tényleges többség határa. Az őszi ülésszak első napján az AUR és az SOS Románia megerősödött a képviselőház vezetésében.
Keddtől működik az E-Sănătatea mea (E-Egészségem) egészségügyi portál – jelentette be kedden az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (CNAS) elnöke.
szóljon hozzá!