Fotó: GálnaZoltán
Teljesítőképessége felső határához közelít az egészségügyi ellátórendszer Romániában a koronavírus-járvány miatt, mutatott rá kedden Raed Arafat katasztrófavédelmi államtitkár.
2020. október 27., 15:482020. október 27., 15:48
Ezért lassan abba a helyzetbe kerül, hogy működését a katasztrófahelyzetek logikájához kell igazítania, vélte a szakember. A belügyi államtitkár szerint lesznek olyan napok, amikor több mint száz újabb beteg érkezik (az immár sok helyen telített) intenzív osztályokra,
Nelu Tătaru egészségügyi miniszter szerint jelenleg mintegy 1200 intenzív terápiás hely áll a Covid-19-ben szenvedők rendelkezésére, és remény van arra, hogy egy héten belül számukat további kétszázzal növeljék. Romániában másfél hónapja szinte állandóan emelkedik, néhány napja pedig a 800-at is meghaladta az intenzív osztályokon ápolt, súlyos állapotban lévő fertőzöttek száma.
Kedden először haladta meg a százat a halálesetek száma, és újabb 4724 fertőzést diagnosztizáltak. Romániában már több mint 6500 áldozatot követelt a járvány, és 217 ezer embernél mutatták ki a vírust, közülük több mint 55 ezren jelenleg is fertőzők.
Továbbra is növekszik a George Simion vezette Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) népszerűsége az INSCOP Research által 2025. szeptember 1. és 9. között végzett közvélemény-kutatás adatai szerint.
Nicușor Dan államfő szerda este kijelentette, egyáltalán nem elégedett az oktatás helyzetével, és ígéretet tett a tanügyi szakszervezetek vezetőinek, hogy a tanévkezdés után két hónappal kiértékelik a helyzetet a számadatok alapján.
A vidéki infrastrukturális beruházásokat támogató Anghel Saligny program kisebb módosításáról tárgyaltak a bukaresti kormánykoalíció pártjai szerda esti egyeztetésükön, amelyen a Szociáldemokrata Párt (PSD) ismét a kormányból való kilépéssel fenyegetőzött.
Nicuşor Dan államfő kijelentette: mind a legfőbb ügyész, mind az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) főügyészének tevékenységében lát kivetni valót.
A bukaresti táblabíróság szerdai döntése értelmében a román hatóságok 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték a moldovai hírszerző és biztonsági szolgálat (SIS) korábbi igazgatóhelyettesét, mert hazaárulással gyanúsítják.
A csalók módszerei egyre kifinomultabbak: visszaélhetnek bankkártyaadatokkal, személyes információkkal, hamis számlákkal vagy megtévesztő befektetésekkel verhetnek át.
Nicușor Dan román államfő szerint a lengyel légtér nyilvánvaló megsértésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy agresszíven viselkedik, ezért meg kell állítani és meg kell szorongatni, hogy tárgyalóasztalhoz üljön – írta a román államfő.
Heves, személyeskedésbe torkolló szóváltássá fajult szerdán a parlamentben egy kulturális témájú törvényjavaslat vitája, miután a szélsőjobboldali AUR egyik képviselője abba kötött bele, hogy a művelődési tárcát egy magyar vezeti.
Heves esőzésekre és a szél élénkülésére figyelmeztető előrejelzést adott ki szerdán az Országos Meteorológiai Szolgálat Románia nagy részére.
Romániának ki kell bővítenie katonai tartalékait – jelentette ki Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.
szóljon hozzá!