2010. április 23., 10:072010. április 23., 10:07
Barroso reményét fejezte ki, hogy hamarosan ismét szilárd jogi alapok biztosítják majd az ANI problémamentes működését. Traian Băsescu román államfő biztosította Barrosót arról, hogy hamarosan ismét működőképes lesz a feddhetetlenségi ügynökség, a kormány ugyanis sürgősségi rendelettel rendezi a helyzetet. Barroso a négyszemközti találkozót követően arról beszélt, Băsescu „elkötelezett európai”, akivel az Európai Bizottság együttműködik Románia korszerűsítése érdekében. Úgy vélte, az országnak stabilitásra és bátorságra van szüksége a nehéz, de szükséges reformok megvalósításához.
Ezek között az igazságügy, a gazdaság és a közigazgatás reformját, valamint a korrupció elleni fellépést nevezte fontosnak. Az alkotmánybíróság ítéletének csütörtöki indoklása szerint egyébként az ANI munkatársai túllépték hatáskörüket, és gyakran a bíróságok szerepét átvéve ítélkeztek az általuk vizsgált személyek ügyében.
A taláros testület szerint az ANI felügyelői által a közszereplők vagyonvizsgálata kapcsán összeállított jelentések hasonló jogi következményekkel jártak, mint a bírósági ítéletek, hiszen az ANI munkatársai ítéletet mondtak arról, hogy a vizsgált vagyonosodás mértéke jogszerű-e vagy sem, amikor javaslatot tettek a bíróságnak az általuk jogszerűtlennek ítélt vagyonrész elkobzására. Mivel pedig az ANI nem bírósági intézmény, ilyetén működése ellentétes az alkotmánnyal – áll az indoklásában.
Az alkotmánybírák egyúttal úgy vélik, a vagyonnyilatkozatok nyilvánosságra hozatala sérti a magánélethez való jogot. A taláros testület a jogszabály egyik legfontosabb részét találta alkotmányellenesnek, miszerint az ANI jogkörébe tartozik a tisztségviselők vagyonnyilatkozatainak ellenőrzése, az esetleges törvényszegések és összeférhetetlenségek megállapítása, a bűnvizsgálati szervek értesítése és a szankciók kiszabása.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).