Hirdetés

ANI: Árus Zsolt „tiszta”

Az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) átiratban értesítette Árus Zsolttot arról, hogy megyei önkormányzati képviselőként nem szegte meg a köztisztségviselőkre vonatkozó törvényes előírásokat.

2013. november 13., 20:392013. november 13., 20:39

Az ANI korábban azzal vádolta meg a gyergyószentmiklósi politikust, hogy képviselői mandátuma idején magáncége a tölgyesi kórház megrendelésére végzett el bizonyos munkákatokat, ez pedig felveti az összeférhetetlenség, az érdekellentét gyanúját, hiszen megyei tanácsosként a megyei önkormányzat alárendeltségébe tartozó intézménytől fogadott el megrendelést. Árus később beperelte a feddhetetlenségi ügynökséget. A bíróság Árusnak adott igazad, de az ügynökség ezt nem ismerte el és fellebbezett. A per következő tárgyalása jövő tavaszra van kitűzve.

Időközben tavaly októberben újabb ügy vette kezdetét. Az ANI 2000 lejjel büntette meg Árus Zsoltot amiat, hogy a megyei tanácsosi mandátum befejezése után nem nyújtotta be a megyei önkormányzathoz a kötelező vagyonbevallását. Árus Zsolt ebben az esetben is a bírósághoz fordult, arra hivatkozta, hogy a kért dokumentumot iktatták. Ezt azonban azért nem ismerik el a hatóságok, mert magyar nyelven történt.  A most érkezett levélben az ANI azt írja, mindkét ügyet lezárták. „Kíváncsi vagyok, hogy ezt a jelentést az ügynökség elküldte-e azoknak a bíróságoknak, amelyek ezeket az ügyeket tárgyalják. Lévén, hogy Romániában élünk, még az sem kizárt, hogy ettől függetlenül egyik vagy másik pert elveszítem, hisz már számos példát láttam az utóbbi években arra, hogy egyes bírókat a tények egyáltalán nem zavarják” – mondta Árus Zsolt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 25., péntek

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba

A továbbiakban is három minisztere lenne az RMDSZ-nek, amennyiben a parlament megszavazza Siegfried Mureșan kormányát. Az RMDSZ ugyanakkor a kormányfőhelyettesi tisztséget is megtarthatná.

Az RMDSZ bejelentette, kiket jelöl a Mureșan-kormányba
Hirdetés
2026. szeptember 25., péntek

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme

Az összes párt és politikus felelős a Romániában kialakult politikai patthelyzetért – derül ki egy friss felmérésből.

Az összes párt és politikus hibás a politikai patthelyzetért – mondja a polgárok zöme
2026. szeptember 25., péntek

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?

Szombaton terjeszti be a parlament elé tervezett kormánya névsorát és programját Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök.

Mureșan közölte, mikor terjeszti a parlament elé kormánya névsorát és programját. Mit kaphat az RMDSZ?
2026. szeptember 25., péntek

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását

Furcsa helyzet állt elő Romániában, miután egy kisebbségi szervezet bírósághoz fordult, azt kérve, hogy érvénytelenítsék Nicuşor Dan államfő rendeletét, amellyel kormányalakítással bízta meg Siegfried Mureşan nemzeti liberális párti (PN

Abszurd: egy családi alapon működő kisebbségi szervezet érvényteleníttetné Mureşan kormányalakítási megbízását
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában

Az egyéb, általános témakörök mellett többek között a kisebbségek jogainak szavatolására, sőt bővítésére is kitér a Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök és az őt támogató három párt tervezett kormányprogramja.

A kisebbségek jogainak védelme és bővítése is szerepel a Mureșan-kormány programjában
2026. szeptember 24., csütörtök

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt

Nicuşor Dan elnököt fel kell függeszteni tisztségéből – szögezte le csütörtökön George Simion, a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnöke.

Simion: Nicuşor Dant fel kell függeszteni tisztségéből a választás ellenzése és a Georgescu-ügy miatt
2026. szeptember 24., csütörtök

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere

Nem ment át a szükséges teszteken két, a német Rheinmetall fegyveripari konszern által felújított román légvédelmi rendszer, amelyeket drónelhárításra akarnak használni.

Fiaskó: nem ment át a teszten Románia két felújított drónelhárító légvédelmi rendszere
Hirdetés
2026. szeptember 24., csütörtök

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány

Nem szeretne előre hozott választásokat Nicușor Dan államfő abban az esetben, ha Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök, nemzeti liberális párti EP-képviselő kormánya nem kap bizalmat a parlamentben.

Nicușor Dan arról beszélt, mi lesz az előre hozott választásokkal, ha elbukik a Mureșan-kormány
2026. szeptember 24., csütörtök

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás

Folytatódhat a magyar oktatási program Csángóföldön a budapesti kormány által megítélt egymilliárd forintos kiegészítő támogatásnak köszönhetően – erősítette meg szerdán az MTI-nek Pogár László, a szervezet elnöke.

Egymilliárd forintos mentőöv a csángóföldi magyar oktatási programnak, zajlik közben az átvilágítás
2026. szeptember 24., csütörtök

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki

Drón sértette meg a román légteret csütörtökön reggel.

Drón sértette meg a román légteret, majd lezuhant, több megyében is riasztást adtak ki
Hirdetés
Hirdetés