2010. május 26., 14:222010. május 26., 14:22
Az országos szakszervezetek vezetői szerdán jelentették be a pedagógusok és közalkalmazottak munkabeszüntetését. Szolidaritásból ugyancsak sztrájkba állnak az egészségügyi alkalmazottak, a Román Vasútvállalat (CFR) dolgozói de a közszállítási vállalatok és a bukaresti metró alkalmazottjai is.
A szakszervezetek a kormány beharangozta megszorító intézkedések következtében folyamodnak a tiltakozó akciókhoz, ellenzik ugyanis a fizetések és a nyugdíjak csökkentését. Emil Boc miniszterelnök szerdán bejelentette: végrehajtják a tervezett bér- és a nyugdíjcsökkentést. Mint mondta: a kormány szerdán elfogadja a Nemzetközi Valutaalappal május elején kötött egyezség alapján kidolgozott szándéklevelet, amely szerint a kabinet nem az adóemelést, hanem a közalkalmazotti bérek 25 százalékos és a nyugdíjak 15 százalékos csökkentését javasolja. Nem csökken ellenben a 600 lejes minimálbér, a 350 lejes minimálnyugdíj.
Május 31-én a naponta közlekedő átlagosan 1600 vonatjárat az állomásokban vesztegel majd. Zárva lesznek a polgármesteri hivatalok, a kórházakban az orvosok mindössze az aktivitásuk harminc százalékát biztosítják. A sürgősségi eseteken kívül a műtéteket is csak egy másik időpontra helyezik át.
Június elsejétől országszerte tüntetéseket szerveznek a prefektúrák előtt, a kormány felelősségvállalásának napján pedig – vélhetően harmadikán vagy negyedikén – a szakszervezeti tagok élőláncot alkotnak a parlament előtt, lezárva annak bejáratait.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).