
Klaus Johannis államfő és Dacian Cioloş miniszterelnök, valamint a legfőbb állami szervek, illetve Nicolae Timofti moldovai államfő, a chişinăui állami hatóságok küldöttei, valamint több nagykövetség – többek között az amerikai, a brit és a kanadai – képviselői is lerótták kegyeletüket szerdán Sinaián a múlt hétfőn Svájcban elhunyt Anna Burbon-pármai hercegnő, Mihály román exkirály felesége ravatala előtt.
2016. augusztus 10., 16:082016. augusztus 10., 16:08
Az államfő reggel, a miniszterelnök kora délután látogatott el a királyi Peleş-kastályba, hogy koszorút helyezzen el a ravatal előtt. Johannis szerint egyszerűsége és emberi melegsége Románia jelképei közé helyezik Annát.
Mint arról beszámoltunk, a 94 éves korában elhunyt címzetes királyné holttestét kedden szállították Romániába, ahol az Henri Coandă-repülőtéren rövid katolikus egyházi szertartást tartottak az emlékére, majd Sinaiára, a királyi rezidenciára szállították, ahol az állami közméltóságok róhatták le kegyeletüket a koporsó előtt.
Csütörtökön és pénteken a bukaresti királyi palota tróntermében ravatalozzák fel az elhunyt címzetes királynét, ezen a helyszínen bárki leróhatja a kegyeletét. A temetési szertartás szombaton Bukarestben római katolikus ceremóniával veszi kezdetét, majd Anna hercegnő hamvait Curtea de Argeşre szállítják, ahol a királyi temetkezési helyül szolgáló új székesegyházban helyezik örök nyugalomra, ezúttal már ortodox szertartás szerint.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!