
Az alaptörvénnyel ellentétesnek nyilvánította szerdai ülésén a román alkotmánybíróság azt a tavaly elfogadott törvényt, amely speciális nyugdíjban részesítette a választott önkormányzati tisztségviselőket.
2016. január 20., 12:392016. január 20., 12:39
A szenátus által tavaly decemberben megszavazott jogszabály alapján a polgármesterek és alpolgármesterek, valamint a megyei tanácselnökök és alelnökök jogosultak az extra nyugdíjra. Az önkormányzati vezetők a tisztségért járó aktuális munkabér 26 és 79 százaléka közötti összegű nyugdíj-kiegészítést kaptak volna (mandátumuk hossza függvényében), amikor elérik a nyugdíjkorhatárt.
A törvény azokat részesítené kiegészítésben, akik legalább egy teljes (négyéves) mandátumot töltöttek az önkormányzat élén (a munkabér 26 százalékát). Három teljes mandátum (12 év) felett már nem emelkedik a (79 százalékos) nyugdíjpótlék.
A jogszabályt a Dacian Cioloş vezette szakértői kormány támadta meg az alkotmánybíróságon, a kabinet érvelése szerint ugyanis visszamenőleges hatállyal bír, privilégiumot biztosít az érintettek számára, amelyre viszont nincs fedezet a költségvetésben.
Mint ismert, az önkormányzati vezetők extra juttatásáról szóló törvény elfogadását megelőzően a parlament újból megszavazta a képviselők és szenátorok nyugdíjának kiegészítéséről szóló jogszabályt is, amelyet nyáron Klaus Johannis államelnök visszaküldött a törvényhozásnak. Másodszori nekifutásra az államfő már köteles volt kihirdetni a honatyák számára kedvező törvényt.
Az alkotmánybíróság szerdai ülése előtt Augustin Zegrean, a taláros testület elnöke arra figyelmeztetett, hogy az önkormányzati vezetőkről szóló törvény alapján a volt kommunista nómenklatúra tagjai is speciális javadalmazásra lennének jogosultak.
„Bármilyen összegű pluszpénz kiváltságnak számít. A probléma az, hogy a törvény visszamenőleges hatállyal bír, és ez alapján speciális nyugdíjat kapnának a megyei tanácselnöki tisztséget is betöltő volt pártfőtitkárok, valamint a polgármesteri teendőket is ellátó települési titkárok\" – állapította megh Augustin Zegrean.
Miközben a diákok házi feladatot íratnak vele, nyelveket tanulnak és vizsgákra készülnek, a pedagógusok óravázlatok, tesztek és értékelések összeállítására használják a mesterséges intelligenciát.
Tankönyvek nélkül kezdik a kilencedikes diákok a középiskolát hétfőn Romániában. Az oktatási miniszter elektronikus változatokkal „vigasztalja őket”, miközben arról is beszélt, mely tantárgyak esetében a legerőteljesebb a pedagógushiány.
Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.
Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.
Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.
Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.
Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
szóljon hozzá!