
Egyelőre nem kér az új miniszterekből. Johannis szerint a koalíciónak inkább kormányoznia kellene a miniszterek „csereberélése” helyett
Fotó: Presidency.ro
Az alkotmánybíróságnál emel panaszt a bukaresti szociálliberális kormány a jobboldali államfő ellen, ha Klaus Johannis a december elsejei nemzeti ünnep után sem nevezi ki a koalíció által jelölt új minisztereket – jelentette be hétfőn Liviu Dragnea, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke.
2018. november 26., 17:212018. november 26., 17:21
2018. november 26., 18:232018. november 26., 18:23
A PSD szerint az elnök alkotmányos konfliktusba került a kormánnyal, és akadályozza a végrehajtó hatalom munkáját azáltal, hogy múlt héten megtagadta két lemondott, illetve leváltásra javasolt miniszter felmentését és a kormányfő miniszerjelöltjeinek kinevezését.
Bár a kormánypárt alkotmánysértőnek tartja, hogy Johannis „beleszól a kormány összetételébe”, a PSD állandó bürójának hétfői ülésén nem merült fel, hogy kezdeményezzék az államfő felfüggesztését – mondta Dragnea újságírói kérdésre válaszolva.
A PSD hétfői ultimátuma valójában azt a határidőt szabná meg az államfőnek, amelyet Johannis maga tűzött ki csütörtökön, amikor azt mondta: nem hajlandó a keddi – hat másik tárcát érintő – kormányátalakítás után újabbat jóváhagyni az ország december elsejei, centenáriumi nemzeti ünnepe előtt. Johannis azzal érvelt, hogy
Nem sokkal a PSD hétfői tanácskozása után bejelentette lemondását a regionális fejlesztési miniszteri és miniszterelnök-helyettesi tisztségről Paul Stănescu, azon két tárcavezető egyike, akinek a lecserélését Johannis nem volt hajlandó aláírni. A közlekedési tárca vezetője – a másik miniszter, akinek a felmentését Johannis megtagadta – már múlt héten bejelentette lemondását.
A PSD múlt héten vonta meg a bizalmat Stanescutól, aki – a PSD másik két alelnökével együtt – néhány hete lemondásra szólította fel a korrupcióváddal másodszor is bíróság elé állított Liviu Dragneát, arra hivatkozva, hogy a PSD-elnök bírósági ügyei és a korrupcióellenes tüntetéseken ellene hergelt közhangulat ártanak a kormánypárt megítélésének.
Az alkotmánybírósági óvás elbírálása akár egy hónapig is elhúzódhat, így előfordulhat, hogy a bukaresti kormány összetétele körüli bizonytalanság a jövő év elejéig – a román uniós elnökség kezdetéig – is elhúzódhat, a PSD-nek azonban nincs más alkotmányos eszköze, hogy kikényszerítse az új miniszterek kinevezését.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!