
A törvény feloldotta volna a CSAT határozatának a titkosságát, amely nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánította a korrupciót
Fotó: Presidency.ro
Elbukta az előzetes alkotmányossági kontrollt a lehallgatásokra alapozott perek újratárgyalásáról elfogadott törvénytervezet, amely jogalapot teremtett volna valamennyi, az utóbbi 13 évben hozott jogerős ítélet megkérdőjelezésére, amelyeknél titkosszolgálati lehallgatásokból származó bizonyítékokat használtak fel.
2019. január 30., 14:452019. január 30., 14:45
2019. január 30., 14:462019. január 30., 14:46
A bukaresti alkotmánybíróság szerdán közzétett határozatában valamennyi óvásnak helyt adott, amelyet a jobbközép ellenzék, Klaus Johannis államfő és a legfelsőbb bíróság terjesztett be a törvénytervezet ellen. A szociálliberális kormánytöbbség pártelnökei, Liviu Dragnea szociáldemokrata és Călin Popescu-Tăriceanu liberális házelnök által kezdeményezett jogszabályt tavaly novemberben szavazta meg a képviselőház.
A bukaresti kormányzati sajtó szerint erre a CSAT-határozatra alapozva születtek az évek során titkos együttműködési megállapodások a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és a vádhatóságok között, lehetővé téve a korrupciós ügyek titkosszolgálati befolyásolását. A törvény azoknak a megállapodásoknak a titkosságát is feloldotta volna, amelyeket az Országos Korrupcióellenes Ügyészséggel (DNA), a legfőbb ügyészséggel, a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészséggel (DIICOT) kötött a hírszerzés. Szerdán hozott határozata indoklását később teszi közzé az alkotmánybíróság. Médiaértesülések szerint a jogszabály azért bukta el a normakontrollt, mert a különböző dokumentumok titkosításának feloldása nem a parlament, hanem a kormány vagy az iratot kibocsátó intézmények hatáskörébe tartozik.
A bukaresti szociálliberális kormánytöbbség azt hangoztatja, hogy Romániát ügyészállammá tették a titkosszolgálati befolyás alá vont vádhatóságok, amelyek a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végeznek. A jobboldali ellenzék szerint viszont a bíróság elé állított kormánypárti politikusok azért korlátozzák az igazságszolgáltatás mozgásterét, és azért próbálják enyhíteni a büntetőjog korrupcióellenes szigorát, hogy megússzák a börtönt.
A most alkotmánysértőnek minősített törvénytervezet nem az egyedüli olyan próbálkozása a bukaresti kormánynak, amellyel megkérdőjelezné a korábbi jogerős ítéleteket. Az utóbbi hetekben a román jobboldali ellenzék, Klaus Johannis államfő és az Európai Bizottság éles kritikáját váltotta ki a Viorica Dăncilă-kormány úgynevezett „perújítási rendeletének” tervezete is. Az igazságügyi miniszter bejelentése szerint a kormány azok számára akar jogorvoslati lehetőséget teremteni, akiket a legfelsőbb bíróság öttagú bírói tanácsai ítéltek el az utóbbi öt évben. Ezeket a tanácsokat ugyanis – egy alkotmánybírósági döntés értelmében – 2014 óta rendre szabálytalanul sorsolták ki.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!