
Csekély az érdeklődés a parlamenti választások iránt a külföldön élő több millió román állampolgár között: a regisztrációs időszak több mint felének elteltével eddig alig ezren jelezték, hogy levélben akarnak voksolni.
2016. június 21., 17:492016. június 21., 17:49
2016. június 21., 18:202016. június 21., 18:20
Bár a külhoni románok, valamint hazai politikai és civil szervezetek részéről korábban fokozott igény mutatkozott a levélszavazás intézménye iránt, meglepő módon az erre jogosultak közül egyelőre kevesen kívánnak élni a lehetőséggel. Legalábbis ez derült ki azon a sajtótájékoztatón, amelyet kedden rendeztek a témában a bukaresti külügyminisztériumban.
Marian Muhuleţ, az Állandó Választási Hatóság (AEP) alelnöke közölte, eddig összesen 1007, külföldi lakcímmel rendelkező román állampolgár jelezte, hogy levélben szavazna az idei parlamenti megmérettetésen. Elhangzott, hogy egyelőre újabb külföldi választókörzetek megszervezésére sincs igény. Miközben ugyanis erre olyan városokban nyílna lehetőség, ahol legalább százan kérik ezt, eddig összesen 334 ilyen kérés érkezett, de nem egy adott körzetből, hanem az egész világból. „Jelenleg elmondható, hogy a szavazati jog tekintetében a külföldön élő románok pozitív diszkriminációban részesülnek romániai honfitársaikhoz képest, éppen ezért arra biztatjuk őket, hogy éljenek ezzel a lehetősséggel\" – jelentette ki Muhuleţ.
A hivatalosan külföldön élő román állampolgárok – akik most először adhatják le voksaikat levélben – április 1-jétől augusztus végéig jelentkezhetnek be az év végi parlamenti választásokra. Akik nem regisztráltak, azok is leadhatják voksukat, de csak a külképviseleteken. Külföldön csak lakcímkártyával vagy a román útlevélben szereplő állandó külföldi lakcímmel lehet szavazni, mint ahogy a román állampolgárok belföldön is már csak az állandó lakhelyüknek megfelelő megyében adhatják le voksukat a parlamenti választáson.
Dan Stoenescu külhoni románokért felelős tárca nélküli miniszter kedden felhívást intézett a diaszpórában élőkhöz, hogy éljenek az új választási törvény adta többletlehetőségekkel, és jelezzék írásban voksolási szándékukat az illetékes külképviseleteken. A regisztrációs időszak a választások előtt három hónappal ér véget. Miközben a voksolás időpontját nagy valószínűséggel november 20. és december 18. között bonyolítják le, az AEP alelnöke felhívást intézett a kormányhoz, hogy minél hamarabb tűzze ki a választások dátumát. Egyébként a bukaresti hatóságok becslése szerint a külföldön élő több mint hárommillió román állampolgár közül mintegy félmillió rendelkezik bejelentett külföldi lakcímmel.
Míg belföldön elvileg 73 ezer állampolgárra jut egy képviselő, és 168 ezer polgárra egy szenátor, a külföldön élő több millió román állampolgár összesen négy képviselőt és két szenátort küldhet a bukaresti törvényhozásba. A legutóbbi, 2012-es parlamenti választásokon valamivel több mint 60 ezren szavaztak külföldön, így a külföldi választókerületekből kevesebb vokssal lehetett mandátumhoz jutni mint belföldön.
A bukaresti parlament tavaly októberben azért tette lehetővé, hogy a külföldön élők levélben is voksolhassanak, mert a 2014-es elnökválasztáson hatalmas sorok alakultak ki a külképviseletek előtt. Akkor az első fordulóban több mint 160 ezren, a másodikban pedig csaknem 380 ezren szavaztak külföldön, ám a külképviseletek előtt várakozók közül sokan nem kerültek sorra, és nem élhettek szavazati jogukkal.
Mint ismeretes, Magyarországon először a 2014-es országgyűlési választásokon nyílt lehetőség a levélben szavazásra, ezt azonban csak az anyaországi lakcímmel nem rendelkező külhoni magyar állampolgárok vehetik igénybe. Két évvel ezelőtt 193 793 választópolgár (ebből 99 628 romániai) szerepelt a levélben szavazók névjegyzékében, közülük mintegy 129 ezren adtak le érvényes szavazatot.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!