Marad a bírák különnyugdíja is
Fotó: Pál Árpád
Alkotmánysértőnek bizonyult, és így nem léphet hatályba a különnyugdíjak eltörléséről rendelkező törvény, amelyet januárban ellenszavazat nélkül fogadott el a bukaresti képviselőház.
2020. május 06., 19:532020. május 06., 19:53
2020. május 06., 20:282020. május 06., 20:28
Az alkotmánybíróság erről – Renate Weber ombudsman és a legfelsőbb bíróság óvásának egyhangúlag helyt adva – szerdán hozott határozatot. Ez azt jelenti, hogy megmarad a bírák, ügyészek, pénzügyőrök, pilóták, parlamenti képviselők, szenátorok és diplomaták különnyugdíja, amelynek mértékét nem járulékbefizetéseik, hanem az illető ágazat számára hozott speciális jogszabályok alapján határozták meg. Az alkotmánybíróság döntése aligha lepi meg a törvényhozókat.
A törvénytervezet januári megszavazása előtt több képviselő is aggályát fejezte ki, hogy a szerzett jogok eltörlése alkotmányellenesnek fog bizonyulni, a plénum azonban elvetette a tervezet szakbizottsági újratárgyalását, hogy a képviselők mielőbb elfogadhassák a „szemtelenül magas” különnyugdíjak – egy részének – eltörléséről szóló törvényt. A helyhatósági és parlamenti választásokra készülve a különnyugdíjak ügye központi témának számított a koronavírus-járvány előtt: a romániai pártok egymásra licitálva próbáltak politikai hasznot húzni abból, hogy az emberek többsége által méltánytalannak tartott extra juttatások eltörlését szorgalmazták, illetve egymást vádolták a kiváltságosok védelmével.
A fegyveres testületek szolgálati nyugdíját mindazonáltal a törvényhozók nem próbálták meg eltörölni. Az országos nyugdíjpénztár szerint 2019 végén 3878 volt bíró és ügyész kapott átlagosan 18 716 lejes, 840 volt diplomata átlagosan 5538 lejes, 792 volt parlamenti tisztviselő átlagosan 4547 lejes, 1440 volt pilóta átlagosan 10 891 lejes, 609 volt pénzügyőr átlagosan 7800 lejes és 1800 bírósági jegyző átlagosan 4439 lejes különnyugdíjat. Az aktív szolgálattól visszavonult több mint 178 ezer katona, belügyi alkalmazott közül mintegy 40 ezren kapnak 6000 lejt meghaladó juttatást.
Románia tavaly 9 milliárd lejt fordított a különnyugdíjakra.
Az Európai Bizottság keddi döntése szerint Románia 16,68 milliárd euróból részesülhet az EU védelmi hitelprogramjából, a SAFE-ből, amelynek célja a tagállamok védelmi képességeinek gyors megerősítése.
Őrizetbe vette kedden a terrorizmus és szervezett bűnözés elleni ügyészség Alexandru Bălant, a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) volt igazgatóhelyettesét – tudta meg ügyészségi forrásokból az Agerpres.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) ügyvivő elnöke, Sorin Grindeanu kedden kijelentette, hogy a hét végére elkészül a helyi közigazgatás reformjára vonatkozó törvénytervezet első változata.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) támogatni fogja a parlamentben a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) azt a két törvénytervezetét, amelyek mentesítik az egészségbiztosítási járulékkötelezettség (CASS) alól a gyermekgondozási díjban részesülő anyákat.
Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.
Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.
Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.
A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
1 hozzászólás