
Az Európai Bizottság (EB) figyelemmel megvizsgálja a büntető törvénykönyv, valamint a büntetőeljárási törvénykönyv képviselőház által elfogadott módosításait – nyilatkozta az Agerpres hírügynökségnek az EB egyik szóvivője.
2019. április 25., 09:202019. április 25., 09:20
A szóvivő rámutatott, tudomásuk van arról, hogy a román parlament megszavazta a büntetőjog módosításait,
„A Bizottság világosan kifejezte álláspontját a romániai jogállamisággal kapcsolatban. Romániának haladéktalanul folytatnia kell a reformfolyamatot. Amennyiben aggodalmainkat nem veszik figyelembe, a Bizottságnak gyorsan kell majd lépnie, a rendelkezésére álló eszközök felhasználásával” – fogalmazott.
A képviselőház döntő házként elfogadta szerdán a büntető törvénykönyv és a büntetőeljárási törvénykönyv módosításait. A Nemzeti Liberális Párt és a Mentsétek meg Romániát Szövetség már bejelentette, hogy megtámadja a tervezeteket az alkotmánybíróságon.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.
szóljon hozzá!