
Súlyosan sérülhetnek az emberi jogok azzal, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) nyomozó hatósági jogosítványokat kapott – figyelmeztet a Romániai Bírák Országos Szövetsége. Emiatt felszólították az ombudsmant: forduljon alkotmánybírósághoz annak a pénteken elfogadott sürgősségi kormányrendeletnek az ügyében, amely megtiltja ugyan a SRI-nek, hogy a bűnügyi nyomozások során lehallgatásokat folytasson, de engedélyezi azt, hogy a nemzetbiztonsággal és a terrorizmussal kapcsolatos esetekben nyomozó hatóságként tevékenykedjen.
2016. március 16., 17:082016. március 16., 17:08
2016. március 16., 18:062016. március 16., 18:06
Mint ismeretes, a rendelet azt követően született, hogy az alkotmánybíróság – arra hivatkozva, hogy a SRI nem nyomozó hatóság – megtiltotta, hogy a hírszerzés folytasson lehallgatásokat az egyszerű bűnügyi nyomozások során. A kormányrendelet az ügyészségeket hatalmazza fel a lehallgatások lefolytatására, ugyanakkor a SRI nyomozhat a nemzetbiztonsági és a terrorizmussal kapcsolatos ügyekben.
„A Romániai Bírák Országos Szövetsége határozottan elítéli, hogy a kormány sürgősségi rendelettel különleges nyomozó hatósági státust biztosított a SRI-nek, aktív szerepet szánva egy hírszerző szolgálatnak a bűnügyi eljárás során, ami sérti a polgárok alapvető jogait, köztük a méltányos bírósági eljáráshoz való jogot is\" – áll a bírák közleményében.
A dokumentum felhívja a figyelmet: a rendelet szöges ellentétben áll az alkotmány 115. cikkelyével, amely kimondja, hogy nem lehet sürgősségi kormányrendeletekkel rendezni olyan ügyeket, amelyek az alaptörvényben rögzített alapvető szabadságjogokat érintik.
A bírák szerint a SRI a rendelet nyomán olyan hatáskörökre tesz szert, amelyek lehetővé tették a kommunista titkosrendőrség, a Szekuritáté VI., bűnügyi nyomozásokra szakosodott osztálya számára, hogy a törvénnyel takarózva a legdurvább visszaéléseket kövesse el, és lábbal tiporja az emberi jogokat. A közlemény arra is rámutat, hogy a SRI országos kommunikáció-megfigyelési központjának működését nem szabályozza olyan, átlátható törvény, amely egyértelműen rögzítené annak jogi státusát, felépítését, funkcióját és az ellenőrzési módozatait, ami szintén törvénytelen.
Az ügy kapcsán Augustin Zegrean, az alkotmánybíróság elnöke kedden este a román közszolgálati televíziónak úgy nyilatkozott: a taláros testület döntése nem tekinthető támadásnak a SRI ellen, a hírszerzést a nemzetbiztonsági ügyekben nyomozó hatósággá nyilvánító kormányrendelettel pedig egyszerűen „nevükön nevezték a dolgokat\". Közölte: a döntéshozatal során a büntetőjogi perrendtartásba 2014-ben beiktatott cikkelyt vizsgálták, amely a lehallgatásokat az ügyészségek mellett „egyéb, szakosodott állami szervekre\" bízta, amiről kiderül, hogy kizárólag a SRI felel meg neki. Kifejtette: az alkotmánybíróság ítélete nem a hírszerzésről szól, csupán kiiktatott egy homályos cikkelyt a perrendtartásból.
Hozzátette: az ítéletre a nagyobb átláthatóság érdekében volt szükség, az ugyanakkor nem korlátozza a SRI tevékenységét, nem érinti a nemzetbiztonságot, hiszen az azzal, valamint a szervezett bűnözéssel kapcsolatos ügyekkel továbbra is ez a szervezet foglalkozik. Megjegyezte: az, hogy a SRI a rendeletben nyomozó hatóságként jelenik meg, nem jelenti azt, hogy kibővítették a hatásköreit.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!