
Mindenre „is” jó? Ismét növekvő tendenciát mutat az antibiotikumok használata Romániában
Fotó: Barabás Ákos
Alexandru Rafila, a Román Mikrobiológiai Társaság elnöke csütörtöki nyilatkozatában arra hívta fel a figyelmet, hogy az utóbbi időben jelentősen megnövekedett az azitromicin fogyasztása, és egyesek „válogatás nélkül” használják az antibiotikumokat az új koronavírus fertőzésének megelőzésére vagy a COVID-19 kezelésére.
2020. november 19., 16:532020. november 19., 16:53
Rafila egy orvosi megbeszélésen szólalt fel csütörtökön, amelynek a COVID-19-járvány alatti antibiotikum-használat volt a fő témája.
„Az azitromicin fogyasztása nagyon megnőtt, és bár egyes új koronavírussal fertőzött személyeknél az azitromicin valóban felírható gyógyszerként,
Az azitromicint természetesen az új koronavírusra gyakorolt, némi hatással kipróbálták terápiaként, de ez a tömeges felhasználás nagyon veszélyes, mert súlyos következményei lehetnek” – jelentette ki Rafila.
A szakember, aki az Egészségügyi Világszervezet (WHO) végrehajtó bizottságának is tagja, arról is beszámolt:
Ebben a tekintetben egyre kirívóbb a különbség Európa északi és déli, illetve nyugati és keleti országai között. „A kontinensnek azon a részén, ahol mi élünk, magas az antibiotikum-fogyasztás, és ez természetesen a bakteriális rezisztencia növekedését vonja maga után” – figyelmeztetett Rafila.
Hozzátette: az országos járványtani intézettel, az országos közegészségügyi igazgatósággal és a WHO segítségével
Rafila felhívást intézett az emberekhez, arra kérve őket, hogy ne ragaszkodjanak az antibiotikum felírásához, ne követeljék azt a háziorvostól, mert az antibiotikummal nem lehet vírusos fertőzést kezelni, csak abban az esetben van rá szükség, ha bakteriális felülfertőzés lép fel.
Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):
Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.
Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.
Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.
Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.
Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.
Miközben Nicușor Dan államfő a napokban – várhatóan már kedden – újabb egyeztetést kezd a pártok képviselőivel egy új, teljes jogkörű kormány megalakításáról, a pártok vezetői a saját stratégiájukról egyeztetnek.
Mihai Dimian ügyvivő oktatási miniszter szerint a parlamentnek mielőbb döntenie kell arról, hogy hatályban marad, hatályon kívül helyezik vagy elhalasztják a 2023-ban elfogadott törvényi rendelkezésnek az alkalmazását.
Az egyre növekvő számú drónincidensek miatt a román kormány tájékoztató kampányt indít – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) országos vezetőtanácsa egyhangúlag elfogadta az Előre hozott választásokat! Romániának új kezdetre van szüksége című határozatot.
szóljon hozzá!