Adrian Nãstase marad a Szociáldemokrata Pártban

Mégsem lép ki a Szociáldemokrata Pártból (PSD) Adrian Nãstase – közölték csütörtökön a politikushoz közel álló személyek. Ehelyett Nãstase a párt rendkívüli kongresszusának összehívását sürgeti, amelyen több kollégájával együtt az alakulat vezetőségének l

2006. március 24., 00:002006. március 24., 00:00

A volt ügyvezető elnök körüli csoportosulás ugyanakkor egy szociálliberális platformot szeretne létrehozni a párton belül, amelynek programvázlatát Nãstase már be is mutatta kollégáinak. Amint arról beszámoltunk, azt követően, hogy a PSD megvonta bizalmát Nãstasétól, olyan hírek láttak napvilágot, miszerint a politikus a Konzervatív Párt (PC) fele tartana. Dan Voiculescu, a konzervatívok elnöke cáfolta, hogy Nãstase csatlakozna a PC-hez, ugyanakkor kifejtette, hogy a PSD politikusa nem érdemli meg azt a bánásmódot, amiben pártja részesítette. Voiculescu szerint a PSD legnagyobb problémája, hogy nincs saját ideológiája. Csütörtöki lapok arról is beszámoltak, hogy Traian Bãsescu államelnök kérte volna fel Nãstasét a maradásra, az államfő azonban cáfolta ezeket a híreket.
A rendkívüli kongresszus összehívását egyébként több szociáldemokrata politikus is szorgalmazza, így Ion Iliescu szenátor, a párt egyik alapítója és Ion Stan, az alakulat Dâmboviþa megyei szervezetének elnöke. Eközben azonban újabb két tagja távozott a szervezetnek: Eugen Bejinariu és Dinu Zamfirescu képviselő csütörtökön jelentette be lemondását. Suceava megyében ugyanakkor több szociáldemokrata polgármester készül átigazolni a Nemzeti Liberális Pártba. Antonie Iorgovan szenátort csütörtökön a párt Krassó-Szörény megyei szervezetéből is kizárták, miután előzőleg a központi vezetés vonta meg tőle bizalmát. Mircea Geoanã PSD-elnök azonban továbbra sem látja súlyosnak a helyzetet: szerinte a PSD-ben kezdenek megnyugodni a kedélyek. Eközben a Nemzeti Kezdeményezés Pártjának (PIN) alelnöke, Lavinia ªandru megerősítette azt a hírt, hogy a PSD ifjúsági szervezetének körülbelül tíz tagja egy közös politikai terv kidolgozására tett ajánlatot a PIN-nek.


Bejinariut is kihallgatták az ügyészek
Eugen Bejinariut, a Szociáldemokrata Párt tegnap lemondott képviselőjét is kihallgatták a Legfőbb Ügyészségen. Akárcsak a Nãstase-kabinet több miniszterét, Bejinariut is tanúként idézték be, és a Petromidia adósságainak állami kötvényekké való átalakításáról rendelkező 2003-as sürgősségi rendeletről faggatták. Bejinariu különben a Nãstase-kormányzás idején a kabinet főtitkára volt. Amint arról beszámoltunk, az ügyészek eddig Rodica Stãnoiu volt igazságügy-, Mihai Tãnãsescu volt pénzügy- és Miron Mitrea volt szállításügyi minisztert hallgatták ki, és várhatóan beidézik Adrian Nãstase exkormányfőt is.
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 09., kedd

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor

Florin Manole munkaügyi miniszter szerint a fogyatékkal élőnek nyilvánított bukaresti személyek 26 százalékának szabálytalanul állapították meg a fogyatékosságát. A tárcavezető egy ellenőrzés eredményét ismertette az újságírókkal a parlamentben.

Munkaügyi miniszter: sok a szabálytalanság a fogyatékossági jogosultság megállapításakor
2025. szeptember 09., kedd

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus

Idén június 2-tól szeptember 4-éig 18 megbetegedést okozott Romániában a nyugat-nílusi vírus, 17 megerősített és egy valószínűsíthető esetet jegyeztek – közölte kedden az Országos Közegészségügyi Intézet (INSP).

Számos embert megbetegített a nyár során a nyugat-nílusi vírus
2025. szeptember 09., kedd

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) kedden bejelentette, hogy megtámadta az alkotmánybíróságon a Bolojan-kormány által szeptember elsején felelősségvállalással elfogadott törvényeket.

„Összetévesztik a felelősséget a hatalmi visszaéléssel” – Alkotmánybírósághoz fordult az AUR
2025. szeptember 09., kedd

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz

Ha az Ilie Bolojan vezette kormány által parlamenti felelősségvállalással elfogadott igazságügyi nyugdíjreform nem megy át az alkotmánybíróság szűrőjén, akkor a kormány legitimitása megszűnik – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: ha a nyugdíjtörvény elbukik, a kormány legitimitása megszűnik, a gazdasági növekedés minimális lesz
2025. szeptember 09., kedd

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni

Ilie Bolojan miniszterelnök szerint az oktatásban fizetett bérek nem elégségesek, de ennyit képes Románia jelenleg biztosítani, a béremelés pedig csak 2026 után kerülhet szóba.

Bolojan: nem elégségesek a pedagógusbérek, de ennyit képes Románia jelenleg adni
2025. szeptember 08., hétfő

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben

A hét középétől a sokéves átlagnak megfelelő hőmérséklet és csapadékos időjárás várható Romániában – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat szeptember 8–21. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.

Csak a szokásos: szeptemberinek megfelelő lesz az időjárás a következő két hétben
2025. szeptember 08., hétfő

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen

Hazaárulás miatt nyomoz a terrorizmus és a szervezett bűnözés elleni ügyészség (DIICOT) a Moldovai Köztársaság Hírszerző és Biztonsági Szolgálatának (SIS) egyik volt vezető beosztású tisztje ellen.

Hazaárulás miatt nyomoznak a román hatóságok egy volt moldovai titkosszolgálati tiszt ellen
2025. szeptember 08., hétfő

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél

Románia költségvetési helyzetéről és a gazdaságot stabilizáló intézkedésekről tárgyalt hétfőn Ilie Bolojan miniszterelnök egy nemzetközi befektetői küldöttséggel.

Nemzetközi befektetői küldöttség „puhatolózott” a román miniszterelnöknél
2025. szeptember 08., hétfő

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően

Daniel David oktatási miniszter lemondását és az oktatást érintő kormányintézkedések visszavonását kérték a Nicușor Dan államfővel folytatott hétfői megbeszélésükön a tanügyi szakszervezeti szövetségek vezetői.

Oktatás: sztrájkot emlegetett a szakszervezeti vezető az államfővel folytatott megbeszélést követően
2025. szeptember 08., hétfő

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként

A Katonai Hírszerzési Főigazgatóság (DGIA) azon tagjait, akik tudtak olyan műveletekről, amelyekben román katonák zsoldosként szerepeltek Kongóban, vagy részt vettek bennük, elbocsátják – jelentette be Ionuţ Moşteanu védelmi miniszter.

Menesztik a katonai hírszerzés azon vezetőit, akik tudtak arról, hogy román katonák Kongóban harcolnak zsoldosként