
Az alapfokon egy korrupciós ügy miatt letöltendő szabadságvesztésre ítélt egykori szociáldemokrata párti (PSD) európai parlamenti képviselő, Adrian Severin is bejelentkezett Bukarest főpolgármesteri tisztségéért.
2016. április 27., 17:232016. április 27., 17:23
A politikus kedden késő este nyújtotta be jelentkezését a fővárosi választási irodában. Severin a szintén korrupcióval meggyanúsított, de az önkormányzati megmérettetésen ismét ringbe szálló volt bukaresti 5. kerületi polgármester, Marian Vanghelie vezette Szociális Igazság Párt (PRS) színeiben száll harcba a főpolgármesteri tisztségért.
Mint arról beszámoltunk, a legfelsőbb bíróság februárban mondott ki alapfokon három év és három hónap letöltendő szabadságvesztést Severinre csúszópénz elfogadása és befolyással üzérkedés miatt. A szociáldemokrata politikust – aki 1990 és 2008 között a bukaresti parlament tagja, 1996 és 1997 között pedig Románia külügyminisztere volt – más EP-képviselőkkel együtt a brit Sunday Times magukat lobbistáknak kiadó újságírói környékezték meg, majd buktatták le 2011-ben. Akkor Severin vállalta, hogy évi 100 ezer euróért törvénymódosító indítványokat nyújt be a brüsszeli törvényhozásban, kezdeti munkájáért 12 ezer eurót ki is számlázott az állobbistáknak.
A botrány nyomán a szlovén Zoran Thaler és az osztrák Ernst Strasser lemondott mandátumáról. Adrian Severin azonban ezt megtagadta, és azzal védekezett, hogy „provokátorok politikai indítékból lejáratták\". A politikus ellen 2011-ben indított bűnvádi eljárást az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), miután az Európai Parlament megfosztotta mentelmi jogától. Az ügy kipattanása után saját alakulata, a Szociáldemokrata Párt (PSD) is kizárta soraiból.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!