
A javaslat kezdeményezői szerint kedvező adókörnyezetet kell teremteni a médiában dolgozók számára
Fotó: 123RF
Az adótörvénykönyvet módosító javaslatot terjesztett a parlament elé a PSD, az ALDE és a PMP törvényhozóinak egy csoportja – adta hírül az Agerpres. A javaslat értelmében adómentessé válna az újságírók és a rádióban, televízióban dolgozó műszaki személyzet bére, valamint a szellemi tulajdonjogból származó jövedelmük.
2019. január 23., 18:592019. január 23., 18:59
A tervezet értelmében a 7-es cikkelyt az újságírói tevékenység következő meghatározásával egészítenék ki: hírek és nyilvános információk felkutatása, kivizsgálása, értelmezése és közlése az újságok, televízió, rádió és más tömegtájékoztatási eszközök révén, valamint a rádió- és televízióműsorokhoz szükséges kép- és hanganyag rögzítésére és vágására, illetve a szárazföldi, tengeri vagy légi távközlési jelek továbbítására szolgáló felszerelések működésének felügyelete, amely munkaszerződés és szerzői jogi szerződés alapján zajlik.
A tervezet szerint a jövedelemadó alól mentesített kategóriákra vonatkozó 60-as cikkelyt kiegészítenék azzal, hogy
Az egyik kezdeményező, Valeriu Steriu szociáldemokrata képviselő kifejtette, a szabad sajtó a demokratikus társadalom egyik alappillére, nemes ügyeket – az igazságot, a gondolatszabadságot és a választási szabadságot – szolgálja, ennek dacára jelenleg nehéz gazdasági helyzetben van. Éppen ezért kedvező adókörnyezetet kell teremteni a médiában dolgozók számára – érvelt a törvényhozó.
A tervezetet első házként a képviselőház tárgyalja, majd a szenátus szavaz róla döntő fórumként.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!