2010. augusztus 11., 12:222010. augusztus 11., 12:22
„A decentralizációt sikeresnek tekinthetjük, a rendszer jobban, hatékonyabban működhet majd, hiszen képtelenség a minisztériumból felügyelni 435 kórház vezetőinek munkáját. Két hónap alatt megvalósítottuk mindazt, amit mások évek óta csak hangoztattak, ugyanis június 10-én jelent meg a Hivatalos Közlönyben a decentralizációs törvénycsomag, és ma, két hónap múltán, 36 megyében minden kórházat átvettek a megyei vagy helyi önkormányzatok. A következő hetekben elemezzük a helyzetet, és valószínű, hogy néhány nálunk maradt községi kórházat bezárunk” – összegzett Cseke Attila.
További két megyében várható a következő napokban egy-egy megyei, illetve városi sürgősségi kórház átvétele, ezekkel együtt jelenleg kilenc kórház van még a minisztérium alárendeltségében.
A miniszter ismét hangsúlyozta: a decentralizáció nem jelenti azt, hogy a kórházak terhe az önkormányzatok vállára kerül, mivel a finanszírozás ezentúl is ugyanúgy, az egészségügyi biztosítón keresztül történik. A kórházak 2010. március 31-én határidőn túli adósságait (országosan összesen 673 millió lej értékben) a minisztérium kifizeti a következő, augusztus végéig várható költségvetés-kiegészítéskor.
A tárcavezető elmondta: a decentralizáció nem jár elbocsátásokkal, azonban lehetőséget teremt a rendszer alapvető átszervezésére és hatékonyabbá tételére, hogy az önkormányzatokkal együttműködve jobb legyen a betegellátás. Hangsúlyozta: azokat az egységeket, amelyekben kevés az egészségügyi személyzet, átalakítják szociális ellátókká.
A decentralizációt követően csökken a kórházigazgatók száma, 2011 január elsejétől pedig korlátozzák a fizetésekre kiadható pénz arányát is. Ez nem haladhatja meg a kórház költségvetésének hetven százalékát.
A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.
A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.
Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.
Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.
Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.
Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.
Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).