Hirdetés

A volt védelmi minisztert is kihallgatták a bánsági korrupciós ügyben

Mihai Fifort tanúként hallgatták ki •  Fotó: Facebook/Mihai Fifor

Mihai Fifort tanúként hallgatták ki

Fotó: Facebook/Mihai Fifor

Mihai Fifor volt védelmi minisztert is kihallgatták pénteken az Arad és Temes megyei közintézményeket és szociáldemokrata párti (PSD) politikusokat érintő korrupciós ügyben.

Hírösszefoglaló

2019. december 13., 13:182019. december 13., 13:18

2019. december 13., 13:262019. december 13., 13:26

A volt tárcavezető a korrupcióellenes ügyészség (DNA) temesvári székhelyéről való távozásakor azt nyilatkozta,

tanúként idézték be kihallgatásra. Bevallása szerint nincs tudomása a bűnvádi eljárás tárgyát képező tettekről, ő maga is a médiából értesült az ügyről.

Hirdetés

„Pályafutásom alatt mindig arra törekedtem, hogy tartsam tiszteletben és alkalmazzam a törvényt, és továbbra is határozottan kitartok e mellett” – fogalmazott az Agerpres szerint, hozzátéve, támogatni fogja az ügyben eljáró hatóságok munkáját, hogy derüljön fény az igazságra.

Pénteken Luminița Jivan parlamenti képviselőt, a Krassó-Szörény megyei PSD elnökét is kihallgatta a DNA; péntekre idézték be Răzvan Cuc volt szállításügyi minisztert is.

A DNA nyolc személyt vett őrizetbe hétfőn abban a korrupciós ügyben, amelyben az országos közútkezelő vállalat (CNAIR) nagylaki autópálya-átkelőnél levő munkapontjának alkalmazottjai mellett a temesvári regionális út- és hídügyi igazgatóság vezetője, Cristian Ilie Ispravnic megyei tanácsos, a PSD Arad megyei szervezetének több vezetője, valamint Dorel Căprar, Florin Tripa és Ioan Narcis Chisăliţă PSD-s törvényhozók is érintettek.

korábban írtuk

Védelmi pénzt szedtek állami alkalmazottaktól a bánsági PSD-s politikusok
Védelmi pénzt szedtek állami alkalmazottaktól a bánsági PSD-s politikusok

Huszonnégy órára őrizetbe vették és Bukarestbe szállították keddre virradóra Cristian Ispravnic Arad megyei tanácsost, a temesvári regionális út- és hídügyi igazgatóság vezetőjét, illetve hét másik személyt.

A nyolc személy előzetes letartóztatását kedden elutasította a legfelsőbb bíróság, de hárman közülük hatósági felügyelet alá kerültek.

A DNA két szálon vizsgálódik az ügyben.

A gyanú szerint a temesvári regionális út- és hídügyi igazgatóság tisztségviselői csúszópénzt kértek a nagylaki autópálya-átkelőnél azoktól a kamionosoktól, akiknek a járművénél eltérést észleltek a helyszíni mérés adatai, illetve a fuvarlevélben feltüntetett adatok között. A vizsgálat ugyanakkor azt is feltárta, hogy

politikai alapon és csúszópénz fejében történtek az alkalmazások a CNAIR területi struktúráinál.

Az ügyészek szerint 2019 júniusa és novembere között az ügyben érintett több vezető beosztású politikus közbenjárására elcsalták a regionális út- és hídügyi igazgatóságnál meghirdetett öt állás betöltésére kiírt versenyvizsgát, így az általuk támogatott személyek nyerték el az állásokat, 4000 és 10 000 euró közötti összeg kifizetése fejében. Emellett az így tisztségbe jutott személyektől rendszerint „védelmi pénzt” is kértek, hogy megőrizhessék állásukat. Az összegek a párt megyei szervezetének pénztárába folytak be – állítják az ügyészek.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate

Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.

Amikor a mórickás viccért is büntetés járt: nem értette a tréfát a Securitate
2026. november 02., hétfő

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt

Elismerte Sorin Grindeanu, a kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke, hogy rossz üzenetet közvetít a nyilvánosság felé az a luxus, amelyet a párt vezetői vonultattak fel egy hétvégi rendezvényen.

A PSD elnöke hamut szórt a fejére a párt vezetőinek rongyrázása miatt
2026. november 02., hétfő

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái

Az érvénytelenített 2024-es elnökválasztás első fordulóját megnyerő Călin Gerorgescu és hívei ellen foglalt állást a Bukaresti Dinamo labdarúgócsapat ultráinak egy csoportja.

Georgescunak és híveinek küldtek nem túl szívélyes üzenetet az egyik bukaresti futballcsapat ultrái
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek

Határozottan fel kíván lépni Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter a kórházi fertőzések ellen.

Az egészségügyi miniszter hadat üzent a kórházi fertőzéseknek
2026. november 02., hétfő

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait

„Luxusbotrány” robbant ki a román belpolitikában, miután több ellenzéki politikus is azzal vádolta meg a kormányzó PSD politikusait, hogy „rázták a rongyot” Alfred Simonis, a Temes megyei közgyűlés elnöke fiának hétvégi keresztelőjén.

„Kaviárszocialisták”: luxizással vádolja az ellenzék a PSD politikusait
2026. november 01., vasárnap

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál

Luca Niculescu nem miniszterelnök, hanem inkább közvetítő a kormányban – vélte Valeriu Stoica volt nemzeti liberális (PNL) pártelnök, aki szerint a kabinet valódi politikai irányításában Sorin Grindeanunak, a PSD vezetőjének van meghatározó szerepe.

Ki irányítja valójában a román kormányt? A korábbi PNL-elnök szerint Grindeanu diktál
Hirdetés
2026. november 01., vasárnap

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány

A korábbi megszorításokkal ellentétes intézkedést hagyott jóvá a kormány: tíz, helyi közszolgáltatásokat végző vállalatnál engedélyezte a bérek emelését, az üres álláshelyek betöltését, valamint új munkahelyek létrehozását a Niculescu-kabinet.

Leépítés után visszaépítés: béremelést és közalkalmazotti állások létrehozását hagyta jóvá a kormány
2026. november 01., vasárnap

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter vasárnap bejelentette, hogy az év végéig újabb gyógyszerekkel szeretnék bővíteni az ártámogatott készítmények jegyzékét, hogy minél több beteg hozzáférhessen a szükséges kezelésekhez.

Újabb gyógyszereket vennének fel az ártámogatott készítmények listájára
2026. november 01., vasárnap

Tanár(ki)képző: több mint száz pedagógust készítettek fel a veszélyes tárgyak felismerésére

A belügyminisztérium 114 pedagógust részesített képzésben a veszélyes tárgyak jogosulatlan birtoklásával vagy használatával kapcsolatos esetek felismeréséről és jelentéséről – közölte vasárnap a tárca.

Tanár(ki)képző: több mint száz pedagógust készítettek fel a veszélyes tárgyak felismerésére
Hirdetés
Hirdetés