Hirdetés

A többség nem tekinti fenyegetésnek sem a közel-keleti, sem az ukrajnai bevándorlókat

•  Fotó: Román határrendészet

Fotó: Román határrendészet

Sem a közel-keleti, sem az ukrajnai migránsokat nem tekinti jelentős mértékű fenyegetésnek a romániai polgárok többsége – derül ki egy friss felmérésből.

Krónika

2024. április 29., 12:302024. április 29., 12:30

Az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro megrendelésére készített felmérés szerint a közel-keleti bevándorlók kapcsán 23,4 százalék gondolja úgy, hogy nagy, 17,9 százalék pedig azt, hogy kis mértékű veszélyt jelentenek.

25,9 százalék ugyanakkor úgy véli, hogy sem fenyegetést, sem lehetőséget nem jelentenek, 16,5 százalék szerint kis lehetőség rejlik bennük, míg 4,3 nagy lehetőséget lát bennük. 4 százalék mondta azt, hogy nem érdeklik a közel-keleti bevándorlók, míg azok aránya, akik nem tudtak vagy nem akartak válaszolni, 8 százalék.

Hirdetés

Összességében kijelenthető, hogy

a válaszadók 68,6 százaléka nem tekinti jelentős veszélynek a Közel-Keletről érkező migránsokat.

A PSD-PNL szavazóinak 22 százaléka gondolja úgy, hogy a Közel-Keletről érkezők nagy veszélyt jelentenek, az AUR szimpatizánsainak 32 százaléka vélekedik így, míg az ADU szimpatizánsai között ezen tömb aránya 25 százalék. A 18-29 évesek 18 százaléka,, a 30-44 évesek 21 százaléka, a 45-59 évesek 24 százaléka, míg a 60 év felettiek 28 százaléka osztja ezt a véleményt. Az alapfokú végzettségűek 26 százaléka, a középfokú végzettségűek 23 százaléka, míg a felsőfokú végzettségűek 22 százaléka gondolja úgy, hogy a Közel-Keletről érkezők nagy veszélyt jelentenek.

Az ukrajnai menekültek kapcsán 21,1 vélekedik úgy, hogy nagy veszélyt jelentenek, 16,4 százalék tekinti őket kis mértékben veszélyesnek, míg 35,2 százalék mondja azt, hogy sem veszélyt, sem lehetőséget nem hordoznak.

13,6 százalék kis, 5,1 százalék nagy lehetőséget lát bennük, míg 2,5 százalékot nem érdekel a téma, 6,1 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni.

Összességében elmondható, hogy a válaszadók 72,2 százaléka szerint az ukrajnai menekültek nem jelentenek nagy veszélyt Romániára nézve.

A PSD-PNL szavazóinak 20 százaléka, az AUR szimpatizánsainak 28 százaléka, míg az ADU támogatóinak 7 százaléka gondolja úgy, hogy az Ukrajnából érkezők nagy veszélyt jelentenek. A 18-29 évesek 17 százaléka, a 30-44 évesek 26 százaléka, a 45-59 évesek 21 százaléka, míg a 60 év felettiek 20 százaléka osztja ezt a véleményt. Az alapfokú végzettségűek 39 százaléka, a középfokú végzettségűek 20 százaléka, míg, a felsőfokú végzettségűek 10 százaléka gondolja úgy, hogy az Ukrajnából érkezők nagy veszélyt jelentenek.

A más EU-tagállamokból érkezők kapcsán 10,5 százalék vélekedik úgy, hogy nagy, 10,7 százalék pedig, hogy kis veszélyt jelentenek,

míg azok aránya, akik szerint sem veszélyt, sem lehetőséget nem jelentenek, 38,5 százalék.

19,3 százalék kis, 11,9 százalék nagy lehetőséget lát bennük, míg 3,5 százalékot nem is érdekelnek.

Mindezek alapján a megkérdezettek 80,4 százaléka véli azt, hogy az EU-s „bevándorlók” nem jelentenek nagy veszélyt.

A felmérés április 12. és 20. között készült 1100 fős reprezentatív mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 18., vasárnap

Vakcinahiány nehezíti az influenzaszezont, már az első halálesetet is jelentették

A korábbi éveknél hamarabb kezdődött az influenzaszezon Romániában, miközben egyes influenza elleni oltóanyagokból hiány alakult ki a gyógyszertárakban.

Vakcinahiány nehezíti az influenzaszezont, már az első halálesetet is jelentették
Hirdetés
2026. október 18., vasárnap

Kormányzás helyett statisztaszerep: egyre több liberális fordul szembe Bolojannal

Egyre nyíltabb az elégedetlenség a Nemzeti Liberális Pártban (PNL), miután Ilie Bolojan pártelnök keresztülvitte a szociáldemokraták által uralt Niculescu-kormány támogatását, miközben a liberálisok ellenzékbe vonulnak.

Kormányzás helyett statisztaszerep: egyre több liberális fordul szembe Bolojannal
2026. október 17., szombat

A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) ellenzékbe vonul, de a jövő heti parlamenti szavazáson „szükségből és feltételekhez kötötten” támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását – jelentette be szombaton Ilie Bolojan pártelnök.

A PNL szükségből és feltételekhez kötötten támogatni fogja a Niculescu-kormány beiktatását
2026. október 17., szombat

Évről évre több halálos áldozatot követel a hőség Európában – Romániában is ezrek életét veszélyezteti

Egyre súlyosabb egészségügyi következményekkel jár a klímaváltozás az európai városokban: a hőséggel összefüggő halálozások száma az elmúlt évtizedekben jelentősen emelkedett.

Évről évre több halálos áldozatot követel a hőség Európában – Romániában is ezrek életét veszélyezteti
Hirdetés
2026. október 17., szombat

Drónfenyegetés a Fekete-tengeren: Franciaországtól kap védelmi segítséget Románia

Románia szövetségesei segítségét kérte a fekete-tengeri térség biztonságának megerősítéséhez arra az időszakra, amíg megérkeznek az uniós SAFE program keretében megrendelt védelmi eszközök – közölte pénteken Brüsszelben Nicușor Dan.

Drónfenyegetés a Fekete-tengeren: Franciaországtól kap védelmi segítséget Románia
2026. október 16., péntek

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt

A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.

„Nem bármi áron”: az USR nem szavazza meg a Niculescu-kormányt
2026. október 16., péntek

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács

Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.

Október 22-én tartja soron következő ülését a Maros Megyei Tanács
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását

A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).

Újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását
2026. október 16., péntek

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton

Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.

Beindították a hókotrókat a Transzfogarasi úton
2026. október 16., péntek

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában

Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.

Halaszthatatlan ügyek mellett a kisebbségi jogok is szerepelnek a Niculescu-kormány programjában
Hirdetés
Hirdetés