
Fotó: Kristó Róbert
Tovább csökkent az év első négy hónapjában a bejelentett bűncselekmények száma – tájékoztatott az Országos Rendőr-főkapitányság.
2018. május 28., 15:352018. május 28., 15:35
Januárban, februárban, márciusban és áprilisban több mint 288 ezer bejelentés érkezett a rendőrséghez az 112-es egységes segélyhívószámon, vagyis 36 másodpercenként kérték a rendőrség segítségét – számolt be az Agerpres. Az esetek 82 százalékában kevesebb mint 10 perc alatt ért ki a rendőrség a helyszínre.
A gazdasági bűncselekmények száma 7,2 százalékkal esett vissza – mutat rá a közlemény. Az év első négy hónapjában 3100 személy ellen indítottak nyomozást ilyen bűncselekmények miatt, és 360 millió lej értékű vagyonzárlatot rendeltek el.
A rablások száma 3,5 százalékkal csökkent tavalyhoz képest, az ilyen esetek képezik a vagyon elleni bűncselekmények 2,2 százalékát.
Az emberölések száma 6,8 százalékkal, a nemi erőszak miatti eljárásoké pedig 1,3 százalékkal esett vissza a tavalyi első négy hónaphoz viszonyítva.
A rendőrségi közlemény értelmében ugyanakkor 11 százalékkal nőtt azoknak a száma, akik családon belüli erőszak miatt feljelentést tettek a rendőrségen. 2018 első négy hónapjában 1642 távolságtartási parancsot adtak ki, 51%-kal többet, mint 2017-ben. Az év első négy hónapjában ugyanakkor a tavaly jegyzett 78-ról 83-ra nőtt az olyan esetek száma, amikor a rendőröket bántalmazták – áll a közleményben.
Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.
Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
szóljon hozzá!