
Képünk illusztráció
Fotó: Kiss Gábor/MTI
Több gyereknél és tinédzsernél diagnosztizáltak koronavírus-fertőzést a tanév kezdete óta, mint a március 18. – szeptember 14. időszakban.
2020. október 25., 11:382020. október 25., 11:38
A tanévkezdés óta koronavírus-fertőzéssel diagnosztizált 0–19 évesek száma a hét végén haladta meg a tanév kezdete előtti esetszámot.
A hivatalos közlés szerint október 23-án, pénteken a vizsgált korosztályi csoportból 344 személy koronavírustesztje lett pozitív, így mostanáig 13 167 gyereknél és tinédzsernél diagnosztizálták a kórt.

Csökkent az elmúlt 24 órában az egy nap alatt regisztrált koronavírusos esetek száma Romániában, összlétszámuk meghaladta a 205 ezret. Ugyanakkor az ország területén eddig 6318 elhalálozást jegyeztek, 73-mal többet, mint egy nappal korábban – közölte szombaton a stratégiai kommunikációs törzs.

A kormány fontolgatja egy olyan intézkedés bevezetését, amely megtiltaná az éjszakai közlekedést – jelentette be szombaton Ludovic Orban miniszterelnök.
Vasárnap 13 órakor kezdődő ülésén tárgyalja az alkotmánybíróság a bírák és ügyészek nyugdíjazását szabályozó új törvénytervezettel kapcsolatos legfelsőbb bírósági beadványt.
Románia szolidáris Ukrajnával a szombatra virradóra Kijevre és az ország más régióira mért orosz légicsapások miatt – írta Oana Țoiu román külügyminiszter szombaton az X közösségi oldalon.
Viharos időjárás tombolt a Prahova völgyében, fákat döntött ki a szél Sinaia és Buşteni üdülőhelyeken.
Harmincnapos előzetes letartóztatásba helyezték szombaton a câmpinai Vasile Lascăr Rendőrképző Iskola egyik alkalmazottját, akit egy diák ellen elkövetett nemi erőszak kísérletével gyanúsítanak.
A volt román raliversenyző, Titi Aur elmagyarázta, hogy Pitești-Craiova autópályán történt pénteki tömegkarambol – amelyben 12 autó és 32 személy volt érintett – oka az úgynevezett „nyájszellem” volt.
Ködképződésre és erős szélre figyelmeztető előrejelzést adott ki szombaton az Országos Meteorológiai Szolgálat több erdélyi megyére.
Az országba illegálisan belépő tizennégy ázsiai migránst fedeztek fel a román határőrök karácsony első napján a román–bolgár szárazföldi határszakasz térségében, Negru Vodă közelében.
Heves szélre figyelmeztető elsőfokú (sárga) riasztás lépett érvénybe pénteken 14 órakor a hegyvidéken és a tengerparton.
Miközben Cătălin Predoiu azt állította, hogy az általa támogatott, jelenleg hevesen bírált igazságügyi törvényeket a Velencei Bizottság és az európai igazságügyi biztos is jóváhagyta, a tények mást mutatnak.
Az illetékes román ügyészség újraindította a büntetőeljárást egy ukrán művelet ügyében, amelynek keretében importált fegyvereket szállítottak a Fekete-tenger román felségvizein anélkül, hogy azokat a román hatóságoknak bejelentették volna.
szóljon hozzá!