
Fotó: Ccr.ro
Alkotmányos természetű konfliktus robbant ki a kormány és az államfő között annak nyomán, hogy Klaus Johannis hetek óta halogatja két miniszter kinevezését – állapította meg az alkotmánybíróság.
2018. december 19., 16:482018. december 19., 16:48
2018. december 20., 13:232018. december 20., 13:23
A kormánynak adott igazat az államfővel szemben szerdán az alkotmánybíróság a kormányátalakítás kapcsán kirobbant konfliktusban: a taláros testület megállapította, hogy alkotmányos természetű konfliktus alakult ki a kormány és az államfő között, miután Klaus Johannis elnök hetek óta halogatja két miniszter kinevezését a fejlesztésért is felelős miniszterelnök-helyettesi és a közlekedési tárca élére.
Mint arról beszámoltunk, Viorica Dăncilă miniszterelnök még december 7-én jelentette be, hogy a kormány a taláros testülethez fordul az ügyben. A kormányfő az Európai Unió soros elnökségének átvételével kapcsolatban tette a bejelentést. Mint kifejtette, az egyetlen bizonytalanságot a Johannis által a kormány útjába gördített akadály jelenti, hiszen két fontos tárca, a fejlesztési és a közlekedési minisztérium élére nem volt hajlandó kinevezni az új minisztereket.
„Nem a politikai játszmáknak kellene most diktálniuk, az ország érdeke fontosabb” – indokolta a kormány lépését a miniszterelnök. Hozzátette: az uniós elnökséget csak akkor lehet sikerre vinni, ha minden miniszter teljes hatáskört kap és teljes legitimitást élvez. Mint kifejtette, a kormány nem engedheti meg magának, hogy az ügyek átvétele, a tárcánként leosztott prioritások meghatározása után cseréljen minisztereket.
Mint arról beszámoltunk, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) már hetekkel ezelőtt úgy döntött, nyolc tárca élén cserél minisztert, Johannis azonban csak hat új miniszter kinevezésébe egyezett bele, és arra hivatkozva, hogy alkalmatlanok a tisztségre, megtagadta, hogy kinevezze Ilan Laufert a fejlesztésért is felelős miniszterelnök-helyettesi, Lia Olguta Vasilescu addigi munkaügyi minisztert pedig a közlekedési tárca élére. A PSD végrehajtó bizottsága ennek nyomán úgy döntött, hogy a miniszterelnök-helyettesi tisztségre Vasilescut, míg közlekedési miniszternek Mircea Drăghici-et, a párt pénztárosát jelölik.
Johannis erre reagálva közölte, csak december elseje után dönt a kinevezésükről. Azt követően pedig, hogy a kabinet az alkotmánybírósághoz fordult leszögezte: csak a taláros testület ítélete után dönt. Az államfő egyébként a kormányfő és a nagyobbik kormánypárt heves bírálatával reagált arra, hogy a kabinet alkotmánybírósághoz fordult.
Johannis felrótta a kormányfőnek, hogy anélkül kezdeményezett egy héten belül kétszer is kormányátalakítást, hogy előzetesen egyeztetett volna vele, hogy megindokolja a döntést, csupán írásban tájékoztatta a módosításokról. Szerinte ez azt jelenti: Dăncilă „nem érti az állam működését”.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!