Hirdetés

Johannis újabb kudarca: a kormánynak adott igazat az alkotmánybíróság a miniszterek kinevezésének ügyében

•  Fotó: Ccr.ro

Fotó: Ccr.ro

Alkotmányos természetű konfliktus robbant ki a kormány és az államfő között annak nyomán, hogy Klaus Johannis hetek óta halogatja két miniszter kinevezését – állapította meg az alkotmánybíróság.

Balogh Levente

2018. december 19., 16:482018. december 19., 16:48

2018. december 20., 13:232018. december 20., 13:23

A kormánynak adott igazat az államfővel szemben szerdán az alkotmánybíróság a kormányátalakítás kapcsán kirobbant konfliktusban: a taláros testület megállapította, hogy alkotmányos természetű konfliktus alakult ki a kormány és az államfő között, miután Klaus Johannis elnök hetek óta halogatja két miniszter kinevezését a fejlesztésért is felelős miniszterelnök-helyettesi és a közlekedési tárca élére.

Mindez azt jelenti, hogy az államfőnek azonnal jóvá kell hagynia a tisztséget jelenleg betöltő két miniszter lemondását, és döntenie kell a két új tárcavezető kinevezésére vonatkozó javaslatról.

Hirdetés

Mint arról beszámoltunk, Viorica Dăncilă miniszterelnök még december 7-én jelentette be, hogy a kormány a taláros testülethez fordul az ügyben. A kormányfő az Európai Unió soros elnökségének átvételével kapcsolatban tette a bejelentést. Mint kifejtette, az egyetlen bizonytalanságot a Johannis által a kormány útjába gördített akadály jelenti, hiszen két fontos tárca, a fejlesztési és a közlekedési minisztérium élére nem volt hajlandó kinevezni az új minisztereket.

„Nem a politikai játszmáknak kellene most diktálniuk, az ország érdeke fontosabb” – indokolta a kormány lépését a miniszterelnök. Hozzátette: az uniós elnökséget csak akkor lehet sikerre vinni, ha minden miniszter teljes hatáskört kap és teljes legitimitást élvez. Mint kifejtette, a kormány nem engedheti meg magának, hogy az ügyek átvétele, a tárcánként leosztott prioritások meghatározása után cseréljen minisztereket.

A kormány által benyújtott panaszban azzal érvelnek, hogy alkotmányosan semmi sem indokolja a döntés halogatását, így Johannis szándékosan akadályozza a kormány tevékenységét.

Mint arról beszámoltunk, a kormány fő erejét adó Szociáldemokrata Párt (PSD) már hetekkel ezelőtt úgy döntött, nyolc tárca élén cserél minisztert, Johannis azonban csak hat új miniszter kinevezésébe egyezett bele, és arra hivatkozva, hogy alkalmatlanok a tisztségre, megtagadta, hogy kinevezze Ilan Laufert a fejlesztésért is felelős miniszterelnök-helyettesi, Lia Olguta Vasilescu addigi munkaügyi minisztert pedig a közlekedési tárca élére. A PSD végrehajtó bizottsága ennek nyomán úgy döntött, hogy a miniszterelnök-helyettesi tisztségre Vasilescut, míg közlekedési miniszternek Mircea Drăghici-et, a párt pénztárosát jelölik.

Johannis erre reagálva közölte, csak december elseje után dönt a kinevezésükről. Azt követően pedig, hogy a kabinet az alkotmánybírósághoz fordult leszögezte: csak a taláros testület ítélete után dönt. Az államfő egyébként a kormányfő és a nagyobbik kormánypárt heves bírálatával reagált arra, hogy a kabinet alkotmánybírósághoz fordult.

Az államfő szerint valójában nem alkotmányos, hanem politikai probléma áll fenn, amelynek két oka van: az első az, hogy de facto Romániának nincs miniszterelnöke, a második a PSD teljes képtelensége a politizálásra.

Johannis felrótta a kormányfőnek, hogy anélkül kezdeményezett egy héten belül kétszer is kormányátalakítást, hogy előzetesen egyeztetett volna vele, hogy megindokolja a döntést, csupán írásban tájékoztatta a módosításokról. Szerinte ez azt jelenti: Dăncilă „nem érti az állam működését”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés