Hirdetés

A szociáldemokraták elhárították Johannis kezdeményezését a Velencei Bizottság által bírált igazságügyi törvények kijavítására

Többre nem futja. Okafogyottá vált Johannis közvetítési kisérlete, a PSD szerint már elvégezték a szükséges módosításokat •  Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Többre nem futja. Okafogyottá vált Johannis közvetítési kisérlete, a PSD szerint már elvégezték a szükséges módosításokat

Fotó: MTI/Baranyi Ildikó

Elhárította a kormány vezető erejét képező Szociáldemokrata Párt (PSD) Klaus Johannis jobboldali államfő azon kezdeményezését, hogy a parlamenti pártok közti megállapodás alapján javítsák ki a Velencei Bizottság és más nemzetközi szervezetek által bírált igazságügyi törvényeket.

MTI

2018. október 24., 19:062018. október 24., 19:06

Johannis szerdán parlamenti súlyuk sorrendjében egyeztetett a pártokkal, miután a Velencei Bizottság (VB) – az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete – a román kormánypártok által megszavazott igazságügyi és büntetőjogi reformot bíráló állásfoglalást fogadott el, a frissen módosított jogszabályok kijavítását szorgalmazva.

Az elnök a konzultáció előtt leszögezte: a sajtóhíresztelésekkel ellentétben ő semmilyen „paktumot ”nem akar a PSD-vel, mindössze alkotmányos közvetítői szerepének eleget téve próbálja olyan megállapodás megkötésére rávenni a pártokat, amely elejét venné annak, hogy minden kormányzat saját érdekei szerint módosítgassa az igazságügyi törvényeket, zűrzavart, fejetlenséget okozva a rendszerben.

Hirdetés

Liviu Dragnea, a PSD elnöke a megbeszélés után azt mondta: az államfő felhívása feleslegesnek tűnik számára, mert a kormány már elfogadott egy – a törvénycsomagot kiigazító – sürgősségi rendeletet a VB egyes ajánlásai alapján, és a jogszabály utólagos parlamenti vitája is alkalmat teremt majd további korrekciókra.

A PSD elnöke szerint nem lehet, és nem is akarják a VB összes ajánlását figyelembe venni.

Alkotmánymódosítást igénylő ajánlásoknak például aligha tudnak eleget tenni, a bírák és ügyészek ellen vizsgálódó speciális vádhatóságról pedig a VB bírálata ellenére sem akarnak lemondani – részletezte.

Dragnea elmondta a sajtónak: tízpontos listát vitt az államfőnek azokról az elvekről, amelyeket a PSD szerint nem szabad szem elől téveszteni, amikor az igazságszolgáltatás működéséről van szó.

A PSD elvei az ügyészi visszaélések, az igazságszolgáltatás feletti titkosszolgálati befolyás megszüntetését helyezik előtérbe.

Ludovic Orban, az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke az egyeztetés után azt mondta: a kormánypártok bűnvádi eljárás alá vont vezetői mérhetetlen kárt okoztak Romániának azzal, hogy – a börtönbüntetés elkerülése reményében – mindent megtettek az igazságszolgáltatás politikai pórázra kötése végett. A PNL – az államfővel egyetértésben – úgy véli, a jogállamiságot veszélyeztető, az igazságszolgáltatást gúzsba kötő igazságügyi reform elhibázott rendelkezéseit a hazai és nemzetközi szakmai testületek, elsősorban a VB álláspontjának figyelembevételével kell a román parlamentnek kijavítani.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés