
Fotó: MAE
Románia és Bulgária mielőbbi schengeni csatlakozását és a keleti partnerség megerősítését sürgette hétfőn bukaresti találkozóján Ekaterina Zaharieva bolgár, Nikosz Kociasz görög és Teodor Meleșcanu román külügyminiszter.
2018. március 12., 22:532018. március 12., 22:53
Az unió soros elnökségét ellátó Bulgária képviselője azt hangoztatta: nemcsak a két érintett ország, hanem az egész Európai Unió biztonságát erősítené Románia és Bulgária felvétele a schengeni övezetbe. A két ország határrendészeti szervei bebizonyították, hogy képesek megvédeni Európa határait – tette hozzá.
A három külügyminiszter közös bukaresti sajtóértekezletén Zaharieva a Duna-stratégia és más regionális projektek kiemelt uniós finanszírozását szorgalmazta arra hivatkozva, hogy ezek nélkül ezek a térségek sokkal nehezebben tudnának felzárkózni.
A házigazda román külügyminiszter beszámolója szerint a háromoldalú találkozón a Nyugat-Balkán, a Fekete-tenger, a Duna-mente és a Közel-Kelet időszerű kérdései szerepeltek napirenden. Elmondása szerint a résztvevők egyetértettek abban, hogy az Európai Uniónak erősítenie kell kapcsolatait a keleti szomszédságában található partnereivel: Örményországgal, Azerbajdzsánnak, Georgiával, Moldovával, Ukrajnával és Fehéroroszországgal.
– szögezte le Meleșcanu.
A román külügyminiszter bejelentette: a regionális közlekedési és energetikai kapcsolatok fejlesztése érdekében hamarosan bolgár–román közös kormányülést, illetve egy görög–bolgár–szerb–román regionális kormányközi találkozót is megszerveznek.
Németországban kedden letartóztattak egy román állampolgárt, akit azzal gyanúsítanak, hogy megkísérelt létrehozni egy szélsőjobboldali terrorista szervezetet, amelynek célja egy „terrorháború” kirobbantása Romániában.
Szerdától kizárólag mobiltelefon használatával lehet Budapesten fizetni a parkolásért: ezt meg lehet tenni alkalmazáson keresztül, sms-sel vagy hanghívással. Emellett zónától függően 33–50 százalékkal emelkednek a parkolási díjak.
Vlagyimir Putyin elnök vasárnap kijelentette, hogy Oroszország továbbra is kitart a négy ukrán régió teljes elfoglalására irányuló hadi célja mellett, és elutasította Ukrajna új javaslatát a több mint négy éve dúló háborúban a harcok visszafogására.
A legfrissebb adatok szerint meghaladta az ezret a halálos áldozatok száma, míg több mint 50 ezer embert eltűntként tartanak nyilván.
Az amerikai légierő iráni célpontokat bombázott pénteken, miután egy nappal korábban Irán felől indított drón talált el egy kereskedelmi hajót a Hormuzi-szorosban – jelentette be az amerikai Központi Parancsnokság (CENTCOM).
Az egyesülés mindig is valós lehetőség volt a moldovai társadalom egy része számára, de ez csak a polgárok tömeges szavazatával valósulhat meg – szögezte le Maia Sandu, a Moldovai Köztársaság elnöke a bukaresti parlamentben Diana Șoșoacă pártja, az S.O.S.
Donald Trump elnök szerdán kijelentette, hogy Volodimir Zelenszkij elnök „elég jól boldogul” Ukrajna védelmében Oroszország teljes körű inváziója ellen, és az ukrán vezetőt a folyamatos harcok ellenére is kitartónak nevezte.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Szlovénia is csatlakozott ahhoz a romániai kezdeményezéshez, amely a barnamedvék európai uniós védettségi szintjének csökkentését sürgeti, mert a növekvő állomány egyre nagyobb veszélyt jelent az emberekre és a haszonállatokra.
Bírálta Irán Romániát, miután Mark Rutte NATO-főtitkár szerdán arról beszélt: Bukarest komoly támogatást nyújtott az Egyesült Államoknak a perzsa állam elleni háború során.
szóljon hozzá!