Hirdetés

A romániai polgárok többsége nem támogatja, hogy Románia fegyvert szállítson Ukrajnának, és Moldovát sem segítenék katonailag

•  Fotó: Twitter/MaranMatters

Fotó: Twitter/MaranMatters

 

A megkérdezett romániai polgárok nagy többsége nem támogatja, hogy Románia fegyverrel és lőszerrel segítse Ukrajnát az Oroszország elleni háborúban – derül ki az Avangarde közvélemény-kutató legfrissebb, hétfőn ismertetett felmérésből.

Balogh Levente

2023. március 20., 15:592023. március 20., 15:59

A G4Media.ro portál megrendelésére készült kutatás szerint a válaszadók 64 százaléka utasítja el, hogy Románia fegyverrel támogassa Ukrajnát, míg 32 százalék fegyvert is szállítana.

Ugyanakkor szintén 64 százalék ért egyet azzal, hogy továbbra is támogatni kell az ukrajnai menekülteket, míg 31 százalék elutasítja ezt.

Hirdetés

Arra is rákérdeztek, hogy orosz támadás esetén Romániának fegyveres segítséget kell-e nyújtania Moldovának.

A válaszadók többsége – 47 százalék – nemmel válaszolt, míg 39 százalék igennel. A megkérdezettek 10 százaléka nem tudott érdemi választ adni.

A megkérdezettek közel negyede – 24 százalék – ért egyet Vlagyimir Putyin orosz elnök narratívájával, miszerint az ukrajnai háború a Nyugat miatt tört ki, 59 százalék viszont elutasítja.

12 százalék nem tudott véleményt mondani.

A Putyinnal egyetértők legnagyobb arányban a 18-30 éves korosztályból kerültek ki, ebben a szegmensben 30 százalék az arányuk.

Rákérdeztek egy Orbán Viktor magyar miniszterelnöknek tulajdonított kijelentésre is, amely szerint Ukrajnának területeket kellene átengednie a béke érdekében, a Nyugatnak pedig véget kell vetnie az Oroszország elleni szankcióknak.

Ezzel 28 százalék ért egyet, míg 56 százalék elutasítja.

A válaszadók 30 százaléka szerint az Oroszország elleni EU-s szankciók teljes mértékben indokoltak, 10 százalék szerint pedig egyáltalán nem.

A többiek köztes álláspontot képviselnek, amit egy ötfokozatú skálán kellett bejelölniük.

Rákérdeztek az EU-val kapcsolatos tájékozottságra is: azt firtatták, elhiszik-e a válaszadók azt a kijelentést, miszerint az EU arra kötelez, hogy rovarokat együnk?

33 százalék válaszolta azt, hogy ez tény, míg 50 százalék értett egyet azzal, hogy ez csupán EU-ellenes propaganda.

Azt is megkérdezték, a válaszadók szerint jó-e vagy sem Románia számára, hogy az EU tagja.

63 százalék úgy válaszolt: Románia jól járt az uniós tagsággal, míg 26 százalék szerint többet veszített általa, mint amennyit nyert.

A 18-30 éves korosztály körében 69 százalék azok aránya, akik szerint az EU-tagság inkább előnyökkel jár, míg a 65 éven felüliek körében azok vannak 46 százaléknyian, akik szerint inkább hátrányos.

A koronavírus elleni oltási kampányra is rákérdeztek.

A válaszokból kiderül, hogy a megkérdezettek 58 százaléka szerint az oltások és az oltási stratégia nem tett jót az emberek egészségének, és csupán 36 százalék gondolja úgy, hogy kedvező hatásuk volt.

A felmérés március 11. és 17. között készült 1150 mintán, a hibahatár 3 százalék.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát

Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.

Kelemen Hunor: az RMDSZ megszavazza Niculescu kormányát
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról

Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.

Nicușor Dan szétkergetéssel fenyegeti a parlamentet, ha nem lesz megállapodás az új kormányról
2026. október 13., kedd

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.

Hazamehet, de házi őrizetben várja a folytatást Călin Georgescu
2026. október 13., kedd

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet

Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.

Cseke Attila szerint ketyeg az óra: a politikai patthelyzet megbéníthatja az egészségügyet
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja

Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.

Niculescu derűlátó, és hibrid vagy szakértői kormányt is el tud képzelni – kár, hogy a PSD mindkettőt elutasítja
2026. október 12., hétfő

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra

A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.

Olcsó mulatság a hazudozás? Szigorúbb bírságokat követelnek a félretájékoztató román televíziókra
2026. október 12., hétfő

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként

A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.

A PSD koalícióra hívja a PNL-t és az RMDSZ-t Niculescu támogatásának feltételeként
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség

Bár a parlamenti bizalmi szavazást csak csütörtökön tartják, a hétfői nap is sorsdöntő lehet Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök számára.

Niculescu folytatja a kormányalakítási egyeztetéseket, még mindig kétséges a többség
2026. október 11., vasárnap

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia

Románia további forrásokhoz juthat az európai uniós védelmi fejlesztéseket célzó SAFE-program keretében, miután körülbelül 20 milliárd euró szabadul majd fel a többi tagállam által benyújtott finanszírozási kérelmek csökkenése következtében.

Magyarországnak járó uniós pénzek újraosztásából juthat újabb védelmi célokra fordítható összegekhez Románia
2026. október 11., vasárnap

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok

A bukaresti csendőrség 124 közigazgatási bírságot szabott ki, összesen 101 000 lej értékben szeptember 29. és október 9. között, a Călin Georgescu támogatói által a központi fogdánál és a DIICOT székhelyénél szervezett tüntetések nyomán.

A Georgescu-párti tüntetések jó üzletet jelentenek az államnak, csak úgy röpködnek a bírságok
Hirdetés
Hirdetés