Hirdetés

A romániai magyar pártok egyöntetűen bírálják az érdemrend-visszavonást

ÖSSZEFOGLALÓ – A romániai magyar politikai szervezetek vezetői egyöntetűen elítélték Klaus Johannis államfő csütörtöki döntését, amellyel visszavonta Tőkés László európai parlamenti képviselőtől, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) elnökétől az 1989-es forradalom kirobbantásában játszott szerepéért 2009-ben kapott Románia Csillaga érdemrendet.

Bíró Blanka

Balogh Levente

2016. március 06., 18:572016. március 06., 18:57

2016. március 06., 19:012016. március 06., 19:01

„Tőkés László az 1989-es forradalomban betöltött szerepéért kapott állami érdemrendet. Elfogadhatatlannak tartom, hogy bármilyen ürüggyel vissza lehet vonni tőle ezt az elismerést. 26 évvel később is ugyanolyan értékük van a teljes hazai társadalom számára az akkori bátor tetteknek. Mindannyiunk történelmét nem lehet ilyen módon átírni, újrafogalmazni. Ezért sem értek egyet az érdemrend visszavonásával\" – fogalmazott Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke pénteki Facebook-bejegyzésében.

Tőkés László szerint a neki adományozott román állami kitüntetés visszavonásával Klaus Johannis államfő és a visszavonást javasoló becsületbíróság megkérdőjelezte Románia jogát, hogy felléphet a határon túli románok védelmében.

Elfogadhatatlan gesztusnak tartja az érdemrend visszavonását Kovács Péter is. Az RMDSZ ügyvezető elnöke lapunknak kifejtette, Tőkés megkérdőjelezhetetlen érdemeket szerzett az 1989-es forradalomban, elfogadhatatlan, hogy későbbi álláspontjáért, véleményéért visszaveszik a kitüntetést.

Másrészt rámutatott, hogy az államelnök-választások második fordulójában, amikor Victor Ponta és Klaus Johannis mérkőztek meg a választópolgárok szavazataiért, a szövetség jelezte, hogy a romániai magyarok számára ezúttal nincs jó döntés. „Ahogy telik az idő, egyre több elégedetlenség fogalmazódik meg Klaus Johannisszal kapcsolatban, az hogy Tőkés László érdemrendjét visszavette, csak rontja a megítélését a romániai magyarság körében\" – szögezte le az ügyvezető elnök.

Bírálta az államfő döntését a Krónikának nyilatkozva Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke is. „Johannisnak lett volna politikai és jogi lehetősége arra, hogy a Szociáldemokrata Párt által erőltetett becsületbírósági eljárás elől elhajoljon. Ehelyett ő is az évtizedes romániai nemzetpolitikát követve olyan döntést hozott, amely nem csupán Tőkés Lászlóról, hanem a szólásszabadságról is szól\" – ecsetelte Szilágyi.

„Johannis óriási nemzetpolitikai öngólt lőtt, hiszen Tőkés László 2013-ban, amikor védhatalmi szerepet kért Magyarországtól, azt olyan európai kontextusban tette, hogy Ausztria ilyen szerepet vállal a dél-tiroli németek kapcsán, és Románia is kivívta magának ezt a szerepet az ukrajnai és a szerbiai románok kapcsán. Ezek után viszont Bukarestnek nincs többé erkölcsi és politikai joga fellépni a határon túli románok érdekében abban az esetben, ha Románia megtiltja ennek a gondolatnak a hangoztatását a magyarok vonatkozásában\" – szögezte le az EMNP elnöke, aki szerint Klaus Johannis a temesvári forradalom célkitűzéseivel ellentétesen döntött.

Hasonlóan vélekedik Biró Zsolt, a Magyar Polgári Párt (MPP) elnöke is, aki szerint abban a hangulatban, ami az utóbbi időszakban jellemzi a romániai belpolitikát, összevetve azzal, hogy választási kampány küszöbén állunk, borítékolható volt a döntés. „Nagyon sajnálom, hogy Johannis nem tud felnőni ahhoz a feladathoz, amit köztársasági elnökként el kell látnia. Próbálta ugyan indokolni a döntését, de félresikerült magyarázatot adott. Neki minden román állampolgár elnökének kéne lennie, ez a döntés viszont nem ezt tükrözi\" – nyilatkozta lapunknak Biró.

A Tőkés által elnökölt EMNT közleményben reagált a történtekre. A szervezet elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az államfő döntését. „E lépéssel Románia elnöke és az általa képviselt országvezetés újfent bebizonyította, hogy a demokratikus alapértékek – úgy mint a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás – csak akkor védhetők, ha az éppen időszerű államérdek úgy kívánja. Másképpen viszont igyekezni kell megfélemlíteni, elhallgattatni, elbizonytalanítani, lejáratni – vagy éppen bíróságon meghurcolni – azokat, akik szavukat emelik egy nemzeti közösség alapvető jogaiért\" – szögezte le a szervezet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés