
A harmonikus román–német kapcsolatokat, és a romániai német közösségnek az ebben betöltött szerepét méltatta Joachim Gauck német és Klaus Johannis román államfő azon a látogatáson, amelyet Nagyszebenben a romániai német kisebbség érdekvédelmi szervezeténél, a Romániai Német Demokrata Fórumnál (FDGR) tettek kedden.
2016. június 21., 19:302016. június 21., 19:30
2016. június 21., 21:112016. június 21., 21:11
A két államfő a korábban Johannis által vezetett polgármesteri hivatalban kezdte nagyszebeni látogatását, majd felkereste a város evangélikus templomát és a német nyelvű Brukenthal-gimnáziumot.
Klaus Johannis a német fórumnál mondott beszédében – melyet az elnöki hivatal honlapján tettek közzé – kijelentette: mára már megcáfolhatatlan, hogy a kisebbségpolitika alapvetően fontos a regionális béke és stabilitás biztosítása szempontjából. Úgy vélekedett, hogy modellértékű a románok és az erdélyi szászok, svábok tiszteleten alapuló harmonikus együttélése és szolidaritása. Szerinte a példás együttélés büszkeségre ad okot, de ugyanakkor magasra is teszi a mércét.
Az MTI tájékoztatása szerint Johannis meggyőződését fejezte ki, hogy a – korábban általa vezetett – német fórum ezután is az összekötő kapocs szerepét tölti be Románia és Németország kapcsolataiban, és képviselői ezután is „hozzájárulnak a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséhez, de ahhoz is, hogy egy nyitott, toleráns Románia képét tükrözzék, amelyik a jövő felé tekint, de nem felejti el a múltját\".
A román államfő köszönetet mondott Joachim Gaucknak azért a támogatásért, amelyet a német állam nyújt a romániai német tannyelvű iskolák fenntartásához. Mint fogalmazott, ezek az iskolák nagy népszerűségnek örvendenek a román többség soraiban is. Az Agerpres hírügynökség hozzáfűzte, hogy a nagyszebeni német gimnázium tanulóinak csupán a tíz százaléka német anyanyelvű. Klaus Johannis örömmel állapította meg, hogy az erdélyi szász épített örökség beépült a román kulturális térbe, és a román állam is törekszik arra, hogy megőrizze és élettel töltse meg a szász műemlékeket.
Joachim Gauck a német fórumnál elmondott beszédében megállapította: a romániai németek anélkül vesznek részt a román demokrácia építésében, hogy a múlt súlyát kellene viselniük. „A mi nyelvünkön a múltban csúnya dolgokat is mondtak, ezért fontos, hogy ugyanazt a nyelvet ma a szolidáris együttélés, a demokrácia, a szabadság és a jogállamiság megfogalmazására használjuk\" – idézte szavait az Agerpres hírügynökség.
A német államfő örömét fejezte ki amiatt, hogy Romániában nincsenek román–német konfliktusok. „Ez ajándék egy olyan világban, amelyikben sokan félelemmel politizálnak, és inkább az elkülönülésre, mint az együttélésre gondolnak\" – állapította meg Joachim Gauck. A két államfő a délután folyamán Nagydisznódra utazott, ahol meglátogatták az egyik legszebb és legépebben megőrzött erdélyi szász erődtemplomot.
A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.
A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.
Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.
Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.
A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
szóljon hozzá!