Hirdetés

A román külügyminisztérium szerint Tudose szavai nem voltak magyarellenesek

Teodor Meleșcanu román külügyminiszter •  Fotó: Facebook/Teodor Meleșcanu

Teodor Meleșcanu román külügyminiszter

Fotó: Facebook/Teodor Meleșcanu

A bukaresti külügyminisztérium szerint Mihai Tudose román kormányfő a Romániát egységes és oszthatatlan nemzetállamként meghatározó alkotmány betartásának szükségességére, a helyi és a központi hatóságok felelősségére hívta fel a figyelmet, de nyilatkozatának nem volt etnikai vonatkozása, és nem volt magyarellenes.

Krónika

2018. január 12., 17:162018. január 12., 17:16

2018. január 12., 17:202018. január 12., 17:20

A pénteki külügyi kommünikét válasznak szánták arra, hogy aznap reggel a Külgazdasági és Külügyminisztérium bekérette a román nagykövetet. A szerkesztőségünkhöz is eljuttatott állásfoglalás ugyanakkor egy szóval sem említi, hogy Budapest lépésére amiatt került sor, mert Tudose egy televíziós interjúban akasztással fenyegetőzött az erdélyi magyar pártok közös autonómiaköveteléseit kommentálva.

A román külügyminisztérium úgy véli: az autonómiaigény nem tesz jót az etnikai harmóniának, és nem segíti a kétoldalú román-magyar kapcsolatok fejlesztését.

Hirdetés

Bukarest aggasztónak tartja az etnikai alapú területi autonómia ügyének napirendre helyezését, mondván, hogy egy ilyen alkotmányellenes követelés hangoztatói tudatosan eltekintenek azoktól az intézkedésektől, amelyeket Románia a „legigényesebb elvárásoknak is eleget téve” hozott a nemzeti kisebbségek védelmében. „A román külügyminisztérium elítél minden ilyen provokációt, főleg abban az évben, amikor Románia az összefogás és tolerancia, az etnikai hovatartozástól független kölcsönös tisztelet jegyében szeretné megünnepelni a nagy egyesülés (az Erdély és Románia egyesülését kimondó 1918-as gyulafehérvári nyilatkozat) centenáriumát” – olvasható az MTI által idézett külügyi közleményben.

A Teodor Meleșcanu vezette román külügy kifejezte reményét, hogy a román-magyar kapcsolatok a két ország közötti alapszerződés jogi és politikai pilléreire alapozva, a stratégiai partnerség, az európai értékek szellemében fognak fejlődni.

Péntek reggeli sajtóértekezletén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter teljes mértékben elfogadhatatlannak, az európai értékekhez és a 21. századhoz méltatlannak nevezte Mihai Tudose román miniszterelnök magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatos nyilatkozatát, és közölte, hogy az ügy miatt a külügyminisztériumba rendelték Románia budapesti nagykövetét.

A Realitatea hírtelevízió által szerda este telefonon kérdezett Mihai Tudose miniszterelnök egy zászlóállítási kísérletre adott válaszával példázta, hogy miként viszonyul a magyar autonómiatörekvésekhez. A kormányfő felidézte: a zászlóállítási kísérletkor is világossá tette, hogy „ha a zászló lobogni fog, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
2026. november 02., hétfő

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron

Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.

Digitális állampolgári felelősségek: új választható tantárgy a láthatáron
2026. november 02., hétfő

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?

2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.

Naponta hat autó gyullad ki – Hogyan előzhetjük meg, hogy gépkocsink a lángok martalékává váljon?
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság

Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.

Milliárdokkal nőtt az áfabevétel, új ellenőrzési rendszert vezet be az adóhatóság
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.

Ismét van tej-kifli program Maros megyében
Ismét van tej-kifli program Maros megyében
2026. november 02., hétfő

Ismét van tej-kifli program Maros megyében

2026. november 02., hétfő

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter

Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.

A kórházi kosztról vár fotókat az egészségügyi miniszter
Hirdetés
Hirdetés