
Kamil Demirkaya megköszönte a román bíróság ítéletét
A bukaresti táblabíróság elutasította pénteken Kamil Demirkaya Bukarestben élő török újságíró kiadását Törökországnak, akit Ankara azzal gyanúsít, hogy Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatának tagja.
2018. december 14., 13:512018. december 14., 13:51
2018. december 14., 13:542018. december 14., 13:54
Kamil Demirkaya két éve ideiglenes iratokkal tartózkodik Romániában, ahol a Zaman Romania című kiadvány újságírója. Demirkayát múlt héten a török ügyészség kiadatási kérelme alapján előállította a román rendőrség. Kihallgatása során – mint utóbb beszámolt róla – azt kérte a román hatóságoktól, hogy ne adják ki Törökországnak, mert ott szerinte nem működik az igazságszolgáltatás, úgy véli, hazájában börtön és kínvallatás vár rá.
Demirkaya elmondta: hazájában egy olyan iskolában dolgozott, amely Fethullah Gülen hitszónok köréhez tartozott, és a Moldovai Köztársaság nemrég hat olyan tanárt adott ki Törökországnak, akik korábban munkatársai voltak. Demirkaya – aki 2016 augusztusa óta él feleségével és tízéves fiával Bukarestben – azt is bejelentette, hogy menedékkérelmet nyújtott be Romániában.
Ügye élénk visszhangot váltott ki a közéletben: több politikus és civil szervezet emelt szót annak érdekében, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát tiszteletben tartó, az EU-tagállam Románia utasítsa el a gülenistának tartott újságíró kiadását. Klaus Johannis államfő a média ezzel kapcsolatos érdeklődésére elmondta: figyelemmel kíséri az ügyet, mert fontosnak tartja, hogy Románia „jogszerűen járjon el”. A bukaresti táblabíróság úgy értékelte, hogy nem teljesültek a kiadatási feltételek, ezért elutasította a török hatóságok kérését. A döntés nem jogerős.
A török vezetés az 1999 óta Amerikában élő török Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatát vádolja a 2016-os hatalomátvételi kísérlet miatt. Recep Tayyip Erdogan elnök csütörtökön azt mondta: Törökország a közeljövőben újabb kezdeményezést indít a 2016. július 15-ei puccskísérletért felelős nemzetközi gülenista hálózat külföldi pénzügyi forrásainak elapasztására, az isztambuli és az ankarai főügyészség pedig pénteken 219 katona, valamint 48 civil ellen adott ki elfogatóparancsot azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a gülenista hálózattal.
Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.
Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.
Nem hagyta szó nélkül Csoma Botond, hogy Cătălin Drulă, a magyar szervezettel koalícióban kormányzó USR képviselője magyar nyelven bírálta az RMDSZ-t a képviselőház házbizottságának megválasztását övező botrány nyomán.
Az Európai Bizottság hivatalosan magyarázatot kért a román hatóságoktól a nemrég hatályba lépett új feddhetetlenségi törvényről, különös tekintettel az úgynevezett „Fritz-módosítás” rendelkezésére.
Az RMDSZ készen áll arra, hogy hozzájáruljon egy új kormány megalakításához, akár azzal, hogy parlamenti támogatást nyújt egy, a Szociáldemokrata Párt (PSD) által vezetett kisebbségi kormánynak – jelentette ki Tánczos Barna.
Az Országos Nyugdíjpénztár (CNPP) új online platformmal rukkolt elő, amely összefogja az állami nyugdíjakkal, a társadalombiztosítással, a munkahelyi balesetekkel és a foglalkozási megbetegedésekkel kapcsolatos információkat és szolgáltatásokat.
A PSD nyomást gyakorolt az RMDSZ-re a neki járó háznagyi tisztség kapcsán, ezért döntött végül úgy, hogy a keddi voksoláson megszavazza a képviselőház házbizottsága összetételének vitatott módosítását – jelentette ki a Krónikának Csoma Botond.
A Silva szakszervezeti szövetség szerint a Romsilva átszervezése működésképtelenné teheti a vállalatot és veszélybe sodorhatja az állami erdővagyont, ezért a Legfelsőbb Védelmi Tanácshoz (CSAT) fordultak az ügyben.
Összesen százezer lejre bírságolt a fogyasztóvédelmi hatóság egy szállodát a Fekete-tenger romániai partszakaszán található Saturn üdülőtelepen, miután a hotelben kedd este több tucat vendég rosszul lett, feltételezhetően ételmérgezés miatt.
szóljon hozzá!