
Képünk illusztráció
Fotó: Románia parlamentje
Az európai elköteleződésű koalíció csak a Cotroceni-palotában vasárnap tartandó konzultációk után nevesíti a miniszterelnök-jelöltjét – jelentette ki szombaton a Szociáldemokrata Párt (PSD) szóvivője, Lucian Romaşcanu. Kiderült, Marcel Ciolacu pártelnök-kormányfőt „marasztalni kell” a posztján.
2024. december 21., 11:322024. december 21., 11:32
2024. december 21., 13:052024. december 21., 13:05
A parlamentben nyilatkozó Romaşcanu elmondta, hogy
Emlékeztetett arra, hogy kormányra kerülésekor a PSD rendszerint a pártelnököt javasolja a miniszterelnöki posztra.
Kérdésre válaszolva Romaşcanu lehetségesnek nevezte, hogy az új kormányban ne legyenek miniszterelnök-helyettesek. A közalkalmazotti bérek és a nyugdíjak befagyasztásáról kijelentette, hogy erről az új kormánynak kellene intézkednie. „De én remélem, hogy nem kerülünk ilyen helyzetbe” – tette hozzá.
Hangsúlyozta azonban, hogy ez még csak egy vázlat, a rendelet előírásai a költségvetési számok függvényében a jogszabály elfogadásáig még változhatnak – írja az Agerpres.
Ezzel egy időben Paul Stănescu, a PSD főtitkára megerősítette, hogy a koalíciós tárgyalások szombaton folytatódnak, és közölte: szeretné, ha Marcel Ciolacu maradna a miniszterelnök. A parlamentben nyilatkozó politikus elmondta, hogy a PSD, a Nemzeti Liberális Párt (PNL), az RMDSZ és a nemzeti kisebbségek frakciójának vezetői a képviselők és a szenátorok eskütétele után találkoznak újra. „Megpróbálom meggyőzni a Marcel Ciolacut, hogy maradjon miniszterelnök. Szerintem a párt is ezt szeretné” – nyilatkozta Stănescu.

A 2025-ös évi állami társadalombiztosítási költségvetés elfogadásáig a jelenlegi szinten maradnak a nyugdíjak, és a büdzsé elfogadásáig befagyasztják a fizetéseket a közszférában, és nem jár üdülési csekk a kiszivárgott hírek szerint.
Nicușor Dan államfő koszorút helyezett el szombat reggel az 1990. június 13. és 15. közötti bányászjárás áldozatainak bukaresti emlékművénél.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat politikai bizottságának pénteki ülése után.
Lelőtték a Prahova-völgyi Bușteni városában egy házba a bocsaival együtt kétszer is behatoló anyamedvét pénteken délután.
Megnyílt pénteken a forgalom előtt a Transzfogarasi út Piscul Negru és Bilea-vizesés közötti szakasza – jelentette be a brassói regionális útigazgatóság szóvivője, Elekes Róbert.
Bár május 5-én a kormányt, amelynek tagja, bizalmatlansági indítvánnyal megbuktatták, majd május 25-én egy neki tulajdonított, botrányt okozó hangfelvétel miatt lemondott, még mindig a helyén van Demeter András ügyvivő művelődési miniszter.
Ha most lenne az elnökválasztás, már nem szavazna Nicușor Danra – jelentette ki Ludovic Orban, a Jobboldal Ereje nevű párt elnöke, az elnök korábbi tanácsadója, volt liberális párti miniszterelnök.
A Nemzeti Liberális Párt (PNL) után várhatóan a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) sem fog bizalmat szavazni az Eugen Tomac vezette kormánynak a parlamentben.
A tűzoltók 15 megye 28 településén és Bukarestben vonultak ki az elmúlt 24 órában kiszivattyúzni a vizet az elárasztott lakóházakból és udvarokról, illetve eltávolítani a viharos időjárás miatt leszakadt tetőelemeket és kidőlt fákat.
Nem hagyta szó nélkül Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes, hogy neve felkerült a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) jelentésébe azon személyek listájára, akik „példátlanul agresszív magatartást tanúsítanak a bírákkal szemben”.
szóljon hozzá!