
Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő, a PSD kormányfőjelöltje
Fotó: Facebook
Elhatárolódott elődje, Mihai Tudose leköszönő kormányfő akasztásos nyilatkozatától az elmúlt napokban a miniszterelnöki tisztségre jelölt Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselő. Aki mindazonáltal az autonómiát ugyancsak elutasítja.
2018. január 16., 17:192018. január 16., 17:19
2018. január 16., 17:372018. január 16., 17:37
A kormányzó román Szociáldemokrata Párt (PSD) által kedden a kormányfői tisztségre javasolt politikus állásfoglalása eddig elkerülte a közvélemény figyelmét, holott ama kevés megnyilvánulás közé tartozik, amelynek során a román politikai élet szereplői helytelenítették Tudose „fellógatós” kijelentését.

Viorica Dăncilă európai parlamenti képviselőt javasolják miniszterelnöknek a kormányzó román szociáldemokraták a hivatalából távozó Mihai Tudose helyére.
Viorica Dăncilă a PSD európai parlamenti képviselőjeként január 13-án, szombaton bocsátott ki közleményt Mihai Tudose akkori kormányfő három nappal korábban elhangzott televíziós kijelentésével kapcsolatban.
Mihai Tudose ugyanis a bukaresti pedofil rendőr esete kapcsán úgy fogalmazott: „bizonyos bűncselekmények esetében a halálbüntetés is kevés – ha valaki megnyomorít egy gyereket vagy kioltja valakinek az életét”.
Viorica Dăncilă felhívta a figyelmet, hogy Románia az Európai Unió tagállama, ennek megfelelően mindenekelőtt a román állam képviselőinek kell gondoskodniuk az alapvető európai értékek tiszteletben tartásáról. Az EP-képviselő arra figyelmeztette Tudosét, hogy tanúsítson nagyobb felelősséget, és szenteljen több figyelmet a saját megnyilatkozásaira.
„Az ilyen szerencsétlen megközelítések – az akasztással vagy a halálbüntetéssel való példálózás – nem maradhatnak következmények nélkül, és elhatárolódom ezektől. Határozottak vagyunk ama álláspontunkban, miszerint az egységes román nemzetállam alkotmányos elve nem képezheti alku tárgyát, ezt valamennyi román párt és intézmény egyértelműen így gondolja. Éppen ezeknek a dolgoknak az ismeretében szükségtelen használni effajta szerencsétlen megfogalmazásokat csak azért, hogy pontosítsunk valamit, amivel valamennyien egyetértünk” – szerepel Viorica Dăncilă közleményében.
Az elhatárolódáson túlmenően azért is lényeges a miniszterelnöki tisztségre jelölt politikus álláspontja, mivel nyilvánvalóvá tette: szerinte Tudose akasztást emlegetett az autonómiatörekvésekkel összefüggésben. Mint ismert, a román külügyminisztérium a múlt héten azt állította: Tudose nyilatkozata nem volt magyarellenes. A magyar Külgazdasági és Külügyminisztériumba rendelt budapesti román nagykövet ugyanakkor Szijjártó Péter tárcavezető beszámolója szerint nyelvtani magyarázatot próbált adni a kijelentésre, miszerint „a lebegni, szállni, lógni igék hogyan viszonyulnak egymáshoz”.
Mihai Tudose leköszönő kormányfő múlt szerdán este a magyar autonómiatörekvésekkel kapcsolatban egyebek mellett azt nyilatkozta a Realitatea hírtelevíziónak: „Ugyanaz lesz a válaszom, mint amikor, nem tudom milyen nap alkalmából, zászlót próbáltak kitűzni. Ekkor világossá tettem, hogy ha az a zászló lobogni fog a szélben, ott fognak lengeni mellette a helyi felelősök is”.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!