Hirdetés

A PSD egyik vezető politikusa szerint Bolojan miatt kiléphetnek a kormányból, és akár az AUR-ral is összeállhatnak

PSD

Kilépnek? Olguța Vasilescu szerint a PSD otthagyhatja a kormányt

Fotó: psd.ro

Ilie Bolojan miniszterelnök minden nap okot ad a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) arra, hogy úgy gondolja, nem tud együtt dolgozni, ezért a PSD „egyszerűen” kilép a kormányból – jelentette ki hétfőn Olguța Vasilescu, Craiova polgármestere és a PSD Dolj megyei szervezetének elnöke.

Krónika

2026. január 19., 12:572026. január 19., 12:57

Vasilescu az Antena 3 hírtelevíziónak nyilatkozott a témában, és nem zárta ki egy, a PSD és a szélsőjobboldali Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közötti koalíció lehetőségét.

Craiova polgármestere azt követően nyilatkozott, hogy férje, Claudiu Manda, a PSD főtitkára vasárnap este az Antena 3-nak azt mondta:

Hirdetés

előfordulhat, hogy kezdeményezik Ilie Bolojan miniszterelnök menesztését.

„Bolojan úr játszik, de nem ugyanabból a playlistből. (...) Eljöhet az idő, amikor zenészt kell cserélnünk” – fogalmazott Manda.

korábban írtuk

PSD-főtitkár: nem lépünk ki a kormányból, hogy aztán egy kisebbségi kormányt támogassunk
PSD-főtitkár: nem lépünk ki a kormányból, hogy aztán egy kisebbségi kormányt támogassunk

Kizárt, hogy a Szociáldemokrata Párt (PSD) kilépjen a kormányból, majd aztán egy szintén Ilie Bolojan vezette kisebbségi kormányt támogasson – jelentette ki Claudiu Manda, a párt főtitkára.

„Jelenleg konzultáció zajlik a párt tagjaival arról, hogy maradunk-e a kormányban, és úgy tűnik, hogy Bolojan úr minden nap okot ad arra, hogy úgy gondoljuk, nem tudunk csapatként dolgozni. Mert azt, ami Craiován történik, egyfajta szabotázsnak tartom… Az a tény, hogy más programokra találtak pénzt, de Craiovára nem, kezd személyes ügynek tűnni számomra. (…)” – mondta Vasilescu, arra utalva, hogy szerinte a kormány nem hajlandó finanszírozni a város hőerőművét.

Idézet
Nem hiszem, hogy bizalmatlansági indítványt kell benyújtanunk, szerintem egyszerűen kilépünk a kormányból. És semmiképpen sem fogjuk ellenzékből támogatni a jobboldali kormányt a parlamentben ha valaki erre számít”

– mondta Olguța Vasilescu.

Kifejtette, hogy ebben az esetben a Bolojan-kormány megbukna, mert megváltozna a politikai felállás, és automatikusan bizalmi szavazást kellene kérnie a parlamentben.

Craiova polgármestere elmondta, hogy a PSD kormányból való esetleges kilépése után tárgyalások következnének a többi párttal.

Arra a kérdésre, hogy ebben a helyzetben a PSD a jelenlegi koalíciós pártokkal, de Ilie Bolojan és talán az USR nélküli, vagy az AUR-ral alkotott kormányt szeretne-e,

Olguța Vasilescu nem zárta ki egyértelműen az AUR-ral való szövetségkötést.

„Jelenleg nem fontolgatunk semmilyen lehetőséget, mert a kormányból való kilépés után döntünk a stratégiánkról. Egyelőre várjuk meg, mit mondanak a pártunk tagjai. Nem szeretnék irányt mutatni, mielőtt minden kollégánkkal konzultáltam volna” – mondta Vasilescu.

Mint ismeretes, a PSD belső konzultációkat folytat annak eldöntésére, hogy maradjon-e a kormányban a PNL, az RMDSZ és az USR mellett.

A konzultáció eredménye alapján várhatóan a költségvetés elfogadása után döntenek az esetleges kilépésről.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés