Hirdetés

A plágiumügyek tisztázását kérik a hírszerző-akadémiától

A Mihai Viteazul Hírszerző-akadémiának lépéseket kell tennie a plágiumgyanús doktori címek visszavonása érdekében, vagy, ha az illetékesek úgy értékelik, vállalják fel, hogy a disszertációk rendben vannak, és várják meg a szakhatósági vizsgálatot – jelentette ki Mircea Dumitru oktatási miniszter.

Balogh Levente

2016. július 21., 16:292016. július 21., 16:29

A tárcavezető a Mediafax hírügynökségnek adott interjúban felidézte: az akadémián doktori iskolát végzettek közül a 2014/94-es sürgősségi kormányrendeletre hivatkozva jelezték, hogy lemondanak doktori címükről, anélkül azonban, hogy pontosították volna, hogy plágium miatt döntöttek így.

„Jelenleg egyértelmű állásfoglalást várunk a hírszerző-akadémia vezetői részéről, amelyből egyértelműen kiderül, hogy vagy felkérik az egyetemi címeket és okleveleket hitelesítő bukaresti tanácsot (CNATDCU), hogy vizsgálja ki a disszertációkat, és vonja vissza a doktori címeket, vagy vállaljanak felelősséget a dolgozatokért, kijelentve, hogy nincs semmi gond, ennek nyomán pedig a CNATDCU elvégzi a szükséges vizsgálatokat\" – mutatott rá a miniszter. Dumitru azt is elmondta, hogy szeptemberig elkészül annak az eljárásnak a vázlata, amely révén átvilágítják a doktori iskolákat. A tárcavezető szerint a doktori képzések kivizsgálása nyomán szerezheti vissza a román oktatási rendszer a hitelességét.

Mint arról beszámoltunk, két hete, annak nyomán, hogy a CNATDCU plágiumnak minősítette Victor Ponta volt kormányfő doktori dolgozatát, és kérte a tudományos cím visszavonását, a bukaresti Mihai Viteazul Hírszerző-akadémia közölte, hogy a felsőoktatási intézmény kilenc egykori doktorandusa, volt és jelenlegi magas rangú állami tisztségviselők önként lemondtak a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tanintézeténél szerzett doktori címükről.

Az érintettek névsorát Mircea Dumitru miniszter bocsátotta a Tiszta Románia elnevezésű civil szervezet rendelkezésére egy korábbi adatigénylésre válaszolva. A doktori címről való lemondást még a Ponta-kormány tette lehetővé egy sürgősségi rendeletben 2014 végén, de az új miniszter szerint végrehajtási szabályzat híján a jogszabály alkalmazhatatlan. A doktori címéről önként lemondottak között szerepel Mihai Stănișoară volt védelmi és Radu Stroe belügyminiszter, Bogdan Licu jelenlegi helyettes főügyész, Romeo Raicu, a parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának egykori elnöke, továbbá Daniel-Andrei Moldoveanu, Traian Băsescu volt államfő egykori tanácsadója.

Közös a „hírszerződoktorokban\", hogy egyetemi oktatóként Gabriel Oprea egykori kormányfő-helyettes és belügyminiszter volt a vezetőtanáruk, akivel szemben szintén felmerült a plágium gyanúja. Megvált doktori címétől Oprea unokahúga és volt titkárnője is. A korábban a Románia Haladásáért Országos Szövetséget (UNPR) irányító Gabriel Opreáról még tavaly szeptemberben azt állította a bukaresti egyetem etikai bizottságának vezetője, hogy disszertációja jelentős részét idézőjelek nélkül másoktól másolta.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát

A kommunista politikai rendőrség egykori ügynökeire vonatkozó dokumentumok titkosításának feloldását, digitalizálását és online közzétételét kéri az 1989. December 21. Egyesület a Nicușor Dan államfőhöz intézett nyílt levelében.

Felszabadító magyar példa: Romániában is sürgetik az ügynökakták nyilvános adatbázisát
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását

A romániai polgárok derűlátóak a független Luca Niculescu vezette, zömmel a Szociáldemokrata Párt (PSD) minisztereiből álló, de párton kívüli szakértőket is felvonultató kormányban – derül ki egy friss felmérésből.

Egyelőre jó dolognak tartják az emberek a Niculescu-kormány megalakulását
2026. november 05., csütörtök

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra

Újabb online csalási módszerre figyelmeztetett csütörtökön az Országos Kiberbiztonsági Igazgatóság (DNSC): a csalók a legtöbb előfizetővel rendelkező streamingszolgáltató nevében küldenek hamis üzeneteket.

Mozizás helyett átverés: most épp a legnépszerűbb streamingszolgáltató nevében halásznak bankkártyaadatokra
2026. november 05., csütörtök

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst

Több európai ország – köztük Románia, Franciaország, Belgium, Bulgária, Ausztria és Olaszország – hatóságai kényszerültek csütörtökön sürgős fellépésre bombafenyegetések miatt.

Bombariadó a bukaresti repülőtéren, Európa több légikikötőjében jelentettek hasonló incidenst
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez

A Maros Megyei Tanács pályázatot hirdet Segesvár UNESCO-védelem alatt álló történelmi központjának koordinátori tisztségére. A négyéves megbízatásra november 20-ig lehet jelentkezni.

Koordinátort keresnek Segesvár történelmi központjának UNESCO-védelméhez
2026. november 04., szerda

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál

Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.

Vontatóhajó süllyedt el, tengerészek tűntek el a román partoknál
2026. november 03., kedd

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok

Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.

Hamarosan megkapják kártyájukra a szakmai pótlékot a pedagógusok
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén

Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.

Bukarest szerint az orosz fenyegetés velünk marad, de Románia képes lenne megvédeni magát támadás esetén
2026. november 03., kedd

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak

A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kelemen: nincs lyuk a költségvetésben, de elmaradt kifizetések vannak
2026. november 03., kedd

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett

Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.

Romániai áruházi hűtőket is kibertámadás érhetett
Hirdetés
Hirdetés