
Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint határt szabtak a személyi kiadásoknak az állami szférában
Fotó: gov.ro
A harmadik negyedévben csökkentek a személyi kiadások, az Országos Adóhatóság (ANAF) pedig több adót szedett be a tervezettnél – jelentette ki egy hétfői szakmai rendezvényen Alexandru Nazare pénzügyminiszter.
2025. november 03., 19:322025. november 03., 19:32
2025. november 03., 19:542025. november 03., 19:54
A tárcavezető a költségvetési adatok alakulásából azt a következtetést vonta le, hogy a kormány első és második deficitcsökkentő csomagja – beleértve a polgármesteri hivatalok és más közintézmények dologi és személyi kiadásainak korlátozását – már érezteti a hatásait.
Nazare arra kérte a polgármestereket, hogy legyenek megértők.
Az Agerpres hírügynökség szerint emlékeztetett ugyanakkor arra, hogy a kormány segíti is az önkormányzatokat: meghosszabbította az európai finanszírozású beruházások kincstári hitelezésének határidejét.
A pénzügyminiszter elmondta, hogy az ANAF-nak idén csak a harmadik negyedévnél sikerült a tervezettnél több adót beszednie, az első két negyedévet jelentős mínusszal zárta. Közlése szerint az áfabehajtás hatékonysága is javult, az éves növekedés 14 százalékos volt ezen a téren július és szeptember között. Hozzátette, hogy a deficitcsökkentő csomagok hatásairól az év végén lehet majd pontos képet alkotni.
Mint arról beszámoltunk, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök október 6-i aradi sajtótájékoztatóján egyebek mellett arról beszélt, hogy a megszorító intézkedések ellenére, a négypárti kormány júniusi beiktatása óta nemhogy csökkentek volna a közszférában a bérkiadások, hanem ellenkezőleg, nőttek.

A költségvetési deficit csökkentésére hozott intézkedések ellenére nemhogy csökkentek volna az állami kiadások, hanem nőttek, mint például a közszférában a bérköltségek – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfői aradi sajtótájékoztatóján.
A jelenlegi ügyvivő kormány fő erejét jelentő Nemzeti Liberális Párt (PNL) szenátusi és képviselőházi frakciói szerdán úgy határoztak, hogy megszavazzák a Niculescu-kormány beiktatását, illetve arról is döntöttek, hogy a párt ellenzékbe vonul.
Elfogadta szerdán a képviselőház azt a törvénytervezetet, amely biztosítja a várandós nők számára a választott kísérő jelenlétéhez való jogot a vajúdás és a szülés ideje alatt.
A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.
Kelemen Hunor kijelentette, hogy az RMDSZ megszavazza azt a kormányt és kormányprogramot, amellyel Luca Niculescu a parlament elé áll, függetlenül attól, hogy szakértői kabinet alakul, vagy a PSD körül szerveződik meg a kormány.
Nicușor Dan államfő azt jelezte a pártoknak, hogy ha nem sikerül megállapodásra jutni a Luca Niculescu vezette kormány támogatásáról, nem nevez meg új miniszterelnök-jelöltet, hanem feloszlatja a parlamentet és előre hozott választásokat ír ki.
A bukaresti törvényszék kedden házi őrizetre enyhítette a Călin Georgescu volt elnökjelölt elleni kényszerintézkedést. A döntés nem jogerős.
Költségvetés-kiigazítás nélkül két-három héten belül működésképtelenné válhat a romániai egészségügyi rendszer – figyelmeztetett Cseke Attila ügyvivő egészségügyi miniszter.
Amennyiben nem sikerül szilárd és átlátható kormányzati többséget kialakítani, akkor egy hibrid vagy egy szakértői kormány létrehozása jelenthet megoldást – jelentette ki hétfőn este Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök.
A Realitatea Plus és a România TV kapta a félretájékoztatás és a hiteles tájékoztatás szabályainak megsértése miatt 2024-ben és 2025-ben kiszabott bírságok 70 százalékát – állítja a Declic civil szervezet.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) feltételekkel hajlandó támogatni Luca Niculescu kijelölt miniszterelnök kormányát, ezek egyike, hogy a kormányt egy felvállalt, stabil politikai többség alkossa – jelentette ki Sorin Grindeanu, a párt elnöke.
szóljon hozzá!