
A Moldvát Bukaresttel összekötő autópálya megépítését sürgette Klaus Johannis államfő az öt iaşi-i állami egyetem által a nemzeti színházban tartott tanévnyitó ünnepségen – tájékoztat az Agerpres.
2018. október 01., 13:362018. október 01., 13:36
Az államfő beszédében rámutatott, elengedhetetlenül fontos egy olyan autópálya megépítése, amely összekötné Moldvát az ország többi részével.
– hangoztatta Johannis.
Az elnök rámutatott, innováció és kutatás terén is visszafelé halad az ország.
„Változnak az idők, és az lenne a természetes, ha felkészülten érnének bennünket ezek a változások. A valóság azonban sajnos azt bizonyítja, hogy ez nem így van. Kutatás és innováció terén például visszafelé haladunk azon módosítások miatt, amelyek megállíthatják a gazdaság versenyképességének növekedését, és hosszú távon negatívan befolyásolhatják a társadalmi jólétet” – fogalmazott beszédében Johannis, hozzátéve, a törvényalkotás kiszámíthatatlansága és a világos oktatási irányvonal hiánya sarkallta arra, hogy elindítsa a Művelt Románia elnevezésű projektet, amelynek következtetéseit rövidesen ismertetik.
Az államfő ugyanakkor hangsúlyozta, elvárja az egyetemektől, hogy legyenek kreatívak, aktívak és vállalják fel a fiatalok felkészítésének felelősségét, hiszen nekik kell majd jó irányba megváltoztatniuk Romániát.
„Arra bátorítom a tanárokat, kutatókat, diákokat egyaránt, hogy tekintsék az egyetemet a párbeszéd, a konstruktív ötletverseny terének, ahol a tolerancia és a mások értékei iránti tisztelet magától értetődő. Sikert kívánok terveik kivitelezéséhez, legyen megvalósításokban gazdag az új egyetemi év” – zárta beszédét Klaus Johannis.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!