Hirdetés

A miniszter szerint cigányoktól ered a kanyarójárvány

A védőoltások jelentik az egyetlen hatékony módszert a betegségek megelőzésére – nyilatkozta pénteken Florian Bodog egészségügyi miniszter, arra biztatva a szülőket, hogy oltassák be gyermekeiket.

Krónika

2017. március 10., 18:382017. március 10., 18:38

2017. március 10., 21:272017. március 10., 21:27

Pénteki bukaresti sajtótájékoztatóján a Grindeanu-kormány tárcavezetője arról beszélt, hogy a kanyarójárvány 2016 februárjában ütötte fel a fejét „valahol Kolozs és Beszterce-Naszód megye határán\". Bodog közölte, „az ott élő nomád népesség körében kimutatott vírustörzs hasonló az Olaszországban elterjedttel\". Az egészségügyi miniszter ezáltal gyakorlatilag arra utalt, hogy a járvány roma családoktól ered.

„Jelen pillanatban 37 megyében összesen 3 446 esetről van tudomásunk, ezek közül 17 halálos kimenetelű volt. Minden esetben beoltatlan gyerekek betegedtek meg. Az egészségügyi minisztérium azt üzeni minden szülőnek, hogy a védőoltások jelentik az egyetlen hatékony módszert a betegségek megelőzésére. Megfelelő oltási lefedettség hiányában a betegség tovább terjed. Az első dózist tekintve a romániai lakosság átoltottsága 80 százalékos, a második dózissal való átoltottság azonban csupán 50 százalékos és ez aggasztó\" – idézte az Agerpres az egészségügyi tárca vezetőjét.

A hiányzó vakcinákkal kapcsolatban a miniszter elmondta, a 153 800 adag tetravalens oltás szétosztása már megkezdődött, a hexavalens oltásra már aláírták a szerződést, így március végén kerülhet a kórházakba a vakcina.

„Ugyanakkor elindítjuk a beszerzési eljárást a pneumococcus elleni védőoltásra is, amelyet az egészségügyi minisztérium kötelező oltási listájára is felvettünk, de eddig nem volt rá anyagi keret. Idén belefoglaltuk a költségvetésbe és beszerezzük\" – mondta Florian Bodog.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 05., szombat

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában

Több száz ember várta szombaton Călin Georgescu volt államfőjelöltet a Vaslui megyei Codăești település élelmiszerpiacán.

Több száz szimpatizánsával találkozott Călin Georgescu Moldvában
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok

Sárga jelzésű hőségriasztást adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) Románia nagy részére. A Bánságban, Körös-közben és Nyugat-Erdélyben viharos lesz az időjárás.

Hőségre és viharokra is figyelmeztetnek a meteorológusok
2026. szeptember 05., szombat

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény

Hivatalosan hatályba lépett a Románia és az Amerikai Egyesült Államok közötti szociális biztonságról szóló egyezmény – jelentette be pénteken az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége.

Hatályba lépett a szociális biztonságról szóló amerikai–román egyezmény
2026. szeptember 05., szombat

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra

Csaknem 2,9 millió diák és óvodás kezdi meg hétfőn a 2026–2027-es tanévet az oktatási minisztérium által jóváhagyott tanév rendje szerint.

Indul a tanév, indulhat a visszaszámlálás is: nem kell sokat várni az első vakációra
Hirdetés
2026. szeptember 05., szombat

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak pénteken a haditengerészet tűzszerészei a dunai Sulina-ág bejáratától mintegy öt tengeri mérföldre keletre – közölte a védelmi minisztérium.

Robbanóanyagot tartalmazó dróndarabot ártalmatlanítottak a Sulina-ág közelében
2026. szeptember 04., péntek

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen

Bíróság elé állította pénteken Andrew és Tristan Tate-et a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) többek között gyerekkereskedelem, pénzmosás, kiskorú sérelmére elkövetett szexuális cselekmény és tanúbefolyásolás miatt.

Gyerekkereskedelem, pénzmosás: vádat emeltek a Tate fivérek ellen
2026. szeptember 04., péntek

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához

Alexandru Rogobete, a Szociáldemokrata Párt (PSD) vezető politikusa olyan parlamenti többséget szeretne, amelyben a PSD mellett az RMDSZ is ott van.

A PSD egyik vezető politikusa az RMDSZ-t is várja az új kormánytöbbség kialakításához
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál

Parázs vitát váltott ki az e-SănătateaMea (e-Egészségem) nevű új romániai egészségügyi portál szeptember 1-jei indulása, különösen a családorvosok körében.

Digitális káosz: már a rajtnál akadozik az új egészségügyi portál
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Ötezer lejes pénzjutalmat kapnak azok a végzősök, akik a 2026-os érettségi vizsgán tízes átlagot értek el – döntött csütörtöki ülésén a kormány.

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak
2026. szeptember 03., csütörtök

Ösztönző pénzjutalom a kitűnőre vizsgázóknak

Hirdetés
Hirdetés