
Victor Ponta: amit most megszavaznak, annak semmi köze nem lesz ahhoz, ami három-öt hónap múlva történni fog
„Rosszul néz ki a költségvetés” – vélekedett csütörtökön Victor Ponta, a Pro Románia párt elnöke, aki azt is előrevetítette, hogy az alakulathoz tartozó törvényhozók nem fogják megszavazni a tervezetet.
2019. február 14., 14:532019. február 14., 14:53
2019. február 14., 15:592019. február 14., 15:59
Amint az Agerpres hírügynökség beszámol róla, Victor Ponta azt mondta a parlamentben, hogy az általa vezetett Pro Románia párt mindössze két módosító indítványt nyújtott be a büdzsé tervezetéhez, egyik a pártfinanszírozási összegek csökkentésére vonatkozott, a másik a Moldovai Köztársaságban indított óvodatámogatási program folytatására irányozott volna elő keretet, ám egyik javaslat sem talált pozitív fogadtatásra.
A volt kormányfő ugyanakkor nehezményezi, hogy
amikor gyakorlatilag a mostanitól eltérő büdzsé lesz.
„Ha hamis adatokkal indítasz, ha felfújod a számokat, azok az arcodba fognak robbanni” – fogalmazott Victor Ponta.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
Nem tűrte a bírálatot a román kommunista rendszer, legkevésbé azt, ha nevetségessé tették a diktatúrát. A Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács arról tett közzé dokumentumokat, hogyan szankcionálták azokat, akik politikai vicceket meséltek.
szóljon hozzá!