
Kisebb-nagyobb fogások rendszeresen vannak, de a lakosság számottevő többsége erőteljesebb intézkedéseket vár a romániai hatóságoktól a kábítószer-fogyasztás visszaszorítása terén
Fotó: Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság
A romániai lakosság közel 80 százaléka elégedetlen a hatóságok kábítószer-ellenes intézkedéseivel – derül ki az INSCOP közvélemény-kutató által a News.ro megbízásából végzett felmérésből. 38,4 százalék szerint a megoldás a kábítószer-kereskedők szigorúbb büntetése lenne, 34,6 százalék szerint pedig a határellenőrzés szigorítása lenne fontos a kábítószer bejutásának megakadályozása érdekében.
2024. június 05., 14:362024. június 05., 14:36
A közvélemény-kutatás során megkérdezettek alig 19,1 százaléka mondta azt, hogy nagyon elégedett vagy meglehetősen elégedett a hatóságok drogfogyasztás elleni küzdelemmel kapcsolatos intézkedéseivel, míg 78,8 százalék nagyon elégedetlen vagy meglehetősen elégedetlen. 2 százalék azt felelte, nem tudja vagy nem válaszol.
Pártpreferenciákra bontva is vizsgálták a kérdéskört. Kiderült: a PNL–PSD-koalíció szavazóinak 80,5 százaléka, az AUR-szavazók 73,8 százaléka és a jobboldali összefogás, vagyis az ADU-szavazók 69,8 százaléka nagyon elégedetlen vagy meglehetősen elégedetlen a hatóságok drogfogyasztás elleni intézkedéseivel.
Nemi bontásban a férfiak 77,3 százaléka és a nők 80,3 százaléka nagyon elégedetlen vagy meglehetősen elégedetlen a hatóságok drogfogyasztás elleni intézkedéseivel.
Az alapfokú végzettségűek 86,9 százaléka, a középfokú végzettségűek 78 százaléka és az egyetemi diplomával rendelkezők 77,1 százaléka nagyon elégedetlen, illetve meglehetősen elégedetlen a hatóságok kábítószer-ellenes fellépésével. A Bukarestben élők 82,5 százaléka, a nagyvárosokban élők 81,4 százaléka, a kisvárosiak 77,3 százaléka és a vidéken élők 77,2 százaléka válaszolta ugyanezt a feltett kérdésre.

A kábítószereket tartják a legkárosabbnak a gyerekek jövőjére nézve a romániai polgárok – derül ki egy friss felmérésből.
34,6 százalékuk úgy véli, a megoldást a határellenőrzés fokozása jelentheti, hogy megakadályozzák a kábítószerek bejutását az országba. 9,8 százalék a kábítószer-fogyasztás veszélyeiről szóló tájékoztató kampányokra, 8,9 százalék szerint pedig a kábítószer-fogyasztók jobb egészségügyi ellátására lenne szükség, hogy megszabadulhassanak a függőségtől, 5 százalék pedig a drogtesztek fokozását választaná. A válaszadók 1,7 százaléka szerint a hatóságoknak más intézkedésekre kellene összpontosítaniuk, 1,6 százalék pedig nem tudja vagy nem válaszol.

Ismert jelenség a kolozsvári oktatási intézményekben, hogy a diákok hallucinogén szereket használnak az iskolán kívül, sőt iskolán belül is. Vannak 12–13 éves gyerekek, akik drogot fogyasztanak – állítja Marinela Marc Kolozs megyei főtanfelügyelő.
Az általános iskolai végzettséggel rendelkezők és a munkanélküliek inkább úgy vélik, hogy a hatóságoknak a határellenőrzések szigorítására kellene összpontosítaniuk, hogy megakadályozzák a kábítószer bejutását az országba.
A felmérés május 20. és 25. között készült 1100 fős mintán, a hibahatár 2,95 százalék.

Tavaly körülbelül 1,2 tonna kábítószert, hat tonna zöld növényi törmeléket, három tonna kábítószer-prekurzort és több mint 1,5 millió darab tablettát foglalt le a rendőrség Romániában.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikai bizottsága pénteken egyhangúlag úgy döntött, hogy a párt képviselői és szenátorai a Luca Niculescu vezette kormány beiktatása ellen szavaznak majd.
Október 22-én, 13 órától online ülésezik a Maros Megyei Tanács. A napirenden többek között a költségvetés kiigazítása, a hulladékgazdálkodási díjak módosítása és a megújulóenergia-beruházás szerepel. Az ülést élőben közvetítik a Facebookon.
A román hatóságok pénteken újraindították a Fekete-tengeren megrongálódott kereskedelmi hajó eltűnt tengerészeinek felkutatását és mentését – közölte a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség (IGSU).
Péntek reggel megkezdődött a hóeltakarítás a DN 7C jelzésű, közismerten a Transzfogarasi úton, miután a hegyvidéki szakaszon csütörtök este havazás kezdődött.
Prioritás lesz a Niculescu-kormány számára a kiszolgáltatott helyzetben lévők rezsitámogatása, a gazdaság újraindítása, a vállalkozások támogatása, az állami bevételek beszedésének hatékonyabbá tétele és az ország védelmi képességeinek erősítése is.
Luca Niculescu csütörtök este kijelentette, hogy 2027-ben nem szeretne adókat emelni, de erre addig nem tehet ígéretet, amíg nem ismeri pontosan a költségvetés helyzetét. A miniszterelnök-jelölt benyújtotta miniszterjelöltjei névsorát a parlamentben.
Nicușor Dan csütörtökön Brüsszelben kijelentette, hogy bízik Luca Niculescu kormányának jövő heti parlamenti beiktatásában. Eközben Ilie Bolojan úgy véli: politikai ára lehet annak, hogy a PNL megszavazza a Niculescu-kormányt.
A Maros Megyei Hegyimentő Szolgálat október 17-én, szombaton egynapos gyalogtúrára várja az érdeklődőket Istenszékére.
Ismét napirendre került Románia közigazgatási-területi átszervezése: a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) közös parlamenti bizottság létrehozását kezdeményezte a reform előkészítésére.
Szigorúbb büntetésekkel lépnek fel az illegális sertésszállítás ellen Romániában, miközben újraszabályozzák az afrikai sertéspestis miatt leölt állatok után járó kártérítést.
szóljon hozzá!