
Laura Codruța Kövesi. Túllépte hatáskörét?
A korrupcióellenes harc túlkapásaira figyelmeztetett egy Klaus Johannis elnöknek, valamint Viorica Dăncilă kormányfőnek és a parlament két háza elnökeinek is elküldött levélben Rudolph Giuliani, Donald Trump amerikai elnök jogászcsapatának a vezetője. A levelet a Mediafax hírügynökség hozta nyilvánosságra hétfőn.
2018. augusztus 27., 18:462018. augusztus 27., 18:46
Rudolph Giuliani levelében a romániai jogállamiság állapota miatti aggodalmának adott hangot. Úgy vélte: Románia jelentős lépéseket tett a Ceaușescu-diktatúra bukása után a törvények betartatása és a jogállamiság felé. Ezeket a lépéseket azonban „aláaknázták a Laura Codruța Kövesi által vezetett romániai korrupcióellenes ügyészség (DNA) túlkapásai”.
A túlkapások közé sorolta a bírák, az ügyvédek és a tanúk megfélemlítését, az alkotmányellenes telefonlehallgatásokat, a kierőszakolt tanúvallomásokat és a nem korrekt bírósági eljárásokat. Közölte: sajnálattal értesült az utóbbi hónapokban azokról a titkos szerződésekről, amelyeket a román legfelsőbb bíróság, a főügyészség és a Legfelsőbb Bírói Tanács kötött a Román Hírszerző Szolgálattal (SRI).
– áll a levélben.
Rudolph Giuliani ugyanakkor azt javasolta a román kormánynak, hogy hozzon létre egy jogászokból és szakértőkből álló független nemzetközi bizottságot a titkos megállapodások megszületésének, és az igazságszolgáltatásra mért hatásainak a kivizsgálására. A bizottság javaslatokat tehetne a romániai törvények alkalmazásának a megerősítésére, és a büntető törvénykönyv reformjára, hogy elkerülhetők legyenek a hasonló túlkapások.
Giuliani olyan felelős szakmai részlegek létrehozását is javasolta a legfőbb ügyészségen, a DNA-nál, a SRI-nél és más intézményeknél, amelyek meghatározzák a viselkedési és felelősségi normákat, illetve kivizsgálják az intézmények ellen emelt panaszokat.
„Romániának tisztáznia kell, hogy továbbra is elkötelezett a korrekt, átlátható és a törvényeket tiszteletben tartó bíráskodás mellett. Ez szükségessé teszi a DNA és a SRI által elkövetett számos visszaélés orvoslását, és kegyelem részesítését a gyanús vádemelések és ítéletek esetében. A törvények betartásának ilyenszerű vállalása egyúttal meghozná a beruházók kedvét is arra, hogy hozzájáruljanak Románia fejlesztéséhez” – zárul Rudolph Giuliani levele.
A levél a román nagykövetek éves értekezlete napján került nyilvánosságra. A bukaresti eseményen előadást tartó Calin Popoescu Tăriceanu, a szenátus elnöke úgy vélte: egyes romániai politikai csoportosulások ténykedésének következtében Románia brandjévé vált a korrupt országként való meghatározás.

A romániai utcai megmozdulások nem autonóm jellegűek, hanem „egyes politikai csoportosulások, valamint különleges intézmények, úgy szolgálatok, mint ügyészségek rezonanciadobozai” – jelentette ki Călin Popescu-Tăriceanu, a szenátus elnöke.
George Maior, Románia washingtoni nagykövete – akit Giuliani a SRI korábbi elnökeként és a titkos megállapodások egyik aláírójaként név szerint is említ levelében – egyes lobbicsoportok megnyilvánulásaként értelmezte a levelet. Szerinte a levélnek olyan személyek megvédése a célja, akik Romániában összeütközésbe kerültek a törvénnyel.
Korábban Hans Klemm, az Egyesült Államok bukaresti nagykövete több alkalommal is azt közölte, hogy országa határozottan támogatja a DNA éléről nemrég leváltott Laura Codruța Kövesi nevével fémjelzett romániai korrupcióellenes harcot.
Ütközés után elsüllyedt egy török vontatóhajó, hét tengerész pedig eltűnt a Fekete-tengeren, a román partok közelében.
Meghosszabbították a pedagógusoknak járó 1500 lejes szakmai pótlékra szolgáló kártyák aktiválásának és feltöltésének határidejét. Azok a jogosultak, akik még nem kapták meg az összeget, novemberben és decemberben juthatnak hozzá.
Az orosz fenyegetés hosszú távú marad, ezért mind a NATO-nak, mind Romániának fel kell készülnie rá – jelentette ki Ștefan Radu Oprea védelmi miniszter.
A költségvetésben nincs lyuk, ahogy azt a frissen kormányra került Szociáldemokrata Párt (PSD) állítja, a szociáldemokraták „pontosan azt kapták vissza, amit hátrahagytak”, amikor távoztak a kormányból – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Romániát is érinthették a napokban európai áruházak hűtői elleni kibertámadások: hétfő esti hírek szerint hat, ugyanahhoz a kereskedelmi lánchoz tartozó hat romániai üzletet érhetett lehetséges számítógépes támadás hétfőre virradóra.
Mesterséges intelligencia (MI) és digitális állampolgárság a neve annak az új tantárgynak, amelyet a romániai középiskolások választhatnak jövőtől – közölte hétfőn az oktatási minisztérium.
2026 első kilenc hónapjában 1 555 gépjárműtűzhöz riasztották a tűzoltókat, ami naponta közel hat esetnek felel meg.
Országos megelőző programot indít az adóhatóság az általános forgalmi adóval (áfa) kapcsolatos szabálytalanságok kiszűrésére. Az új rendszerben előbb figyelmeztetik azokat az adófizetőket, akiknél lehetséges eltéréseket vagy hiányosságokat azonosítanak.
November 2-től újból ingyenes tízórait kapnak a Maros megyei óvodások és iskolások azokban a tanintézményekben, amelyekben az élelmiszerek biztosítása a Maros Megyei Tanács feladata.
Alexandru Rogobete egészségügyi miniszter arra buzdít mindenkit, hogy posztoljanak fényképeket a kórházi ételekről.
szóljon hozzá!