Hirdetés

Ma már a fertőzöttek számának növekedésére számít az egészségügyi miniszter

Több tényező együtthatása miatt nőhet szeptemberben a fertőzöttek száma az egészségügyi miniszter szerint •  Fotó: Komka Péter/MTI

Több tényező együtthatása miatt nőhet szeptemberben a fertőzöttek száma az egészségügyi miniszter szerint

Fotó: Komka Péter/MTI

Felmérik a romániai kórházak befogadóképességét, mivel a bukaresti hatóságok arra számítanak, hogy az elkövetkező időszakban nő a koronavírussal fertőzött személyek száma.

Krónika

2020. augusztus 28., 12:172020. augusztus 28., 12:17

2020. augusztus 28., 13:452020. augusztus 28., 13:45

Minderről Nelu Tătaru egészségügyi miniszter beszélt pénteken Sepsiszentgyörgyön.

Jelezte egyúttal, hogy mivel hamarosan elrajtol a tanév, felmérik a gyermekkórházak befogadóképességét is.

Hirdetés

 „Egy olyan hónap következik, amelyben több tényező miatt is nőhet az esetszám, és nagyobb lesz a közösségi fertőzés esélye. A hétfői lesz az utolsó nap azt megelőzően, hogy megnyitnak a belső terek, a színházak, a mozik.

Idézet
Felmérjük a kórházak befogadóképességét, hogy készen álljunk az esetszámok esetleges megemelkedésére. Ismétlem, amit az elmúlt időszakban mondtam, ez a világjárvány nem a kórházakban dől el, hanem a kórházon kívül, ott kell odafigyelnünk, hogy betartsuk az óvintézkedéseket, és alacsony szinten tartsuk a közösségi fertőzés kockázatát. Mi a helyzethez tudjuk igazítani az ágyszámot, a lélegeztető gépeket, a mobil egységeket, de ne feszegessük a határokat, hogy ne terheljük meg az egészségügyi rendszert”

– jelentette ki az egészségügyi tárca vezetője.

•  Fotó: MTI/Árvai Károly Galéria

Fotó: MTI/Árvai Károly

Kitért ugyanakkor arra is, hogy az eddigi tapasztalatok szerint a fertőzöttek nagyjából 5 százaléka kerül az intenzív osztályra.

Idézet
„Az elemzések szerint a 600 ágyas kapacitás megtelhet, amennyiben tíz napon át 1500 új páciens van.

Vannak felméréseink bizonyos időszakokra, de reméljük, hogy az emberek betartják az ajánlásokat, hogy alacsony szintű legyen a közösségi fertőzés” – mondta Tătaru. 

Nelu Tătaru amúgy csütörtökön még úgy nyilatkozott, hogy Romániában tetőzik a járvány, az aznapi 1504 új fertőzöttet 25 ezer tesztből diagnosztizálták.

korábban írtuk

A koronavírusos esetszámok fokozatos csökkenése várható az egészségügyi miniszter szerint
A koronavírusos esetszámok fokozatos csökkenése várható az egészségügyi miniszter szerint

Nelu Tătaru egészségügyi miniszter úgy nyilatkozott csütörtökön a Digi 24-nek, hogy a koronavírusos megfertőződések számának fokozatos csökkenése várható.

„Arra számítunk, hogy csökkenni fog az esetszám, nem gyorsan, de egyik hétről a másikra visszaesés várható. Éreztük ezt az elmúlt két hétben, de nem vagyunk túl a veszélyen” – fogalmazott egy nappal korábban az egészségügyi tárca vezetője.

korábban írtuk

Tanévrajtra készül a kormány, mindenkinek maszkot kell viselnie az iskolában
Tanévrajtra készül a kormány, mindenkinek maszkot kell viselnie az iskolában

Pénzt utalt ki hétfő esti ülésén a kormány a tanévkezdéshez szükséges egészségügyi eszközök, illetve táblagépek és más, az online oktatáshoz szükséges elektronikai eszközök beszerzésére. Ludovic Orban kormányfő a maszkviselés fontosságáról beszélt.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány

A Nemzeti Liberális Párt (PNL) továbbra sem hajlandó olyan kormányt támogatni, amelynek a Szociáldemokrata Párt (PSD) is része – jelentette ki Siegfried Muresan, a PNL európai parlamenti képviselője.

Marad a patthelyzet, a liberálisoknak nem kell PSD-s kormány
2026. szeptember 01., kedd

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra

Cáfolta Lucian Pahonțu, a Kormányőrség (SPP) parancsnoka, hogy részt vett a forradalmárok elleni megtorlásokban 1989 decemberében, illetve a tüntetők elleni fellépésben az 1990-es bukaresti bányászjárás idején.

A Kormányőrség parancsnoka reagált a forradalmárok elleni megtorlásban való érintettségről szóló vádakra
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt

Több tucatnyian veszítik el tisztségüket a feddhetetlenségi törvény módosítása nyomán – jelentette be az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI):

Kiderült, pontosan hányan veszítik el Fritz mellett a mandátumukat a feddhetetlenségi törvény módosítása miatt
2026. szeptember 01., kedd

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára

Egy romániai befektető a chatbot tanácsára elhitte, hogy külföldi brókere már levonta a nyeresége után járó adót, ezért nem vallotta be a jövedelmet.

Ha az AI téved, az adózó fizet. Kamat és büntetés lehet a chatbot tanácsának ára
2026. augusztus 31., hétfő

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne

Nincsenek arra utaló jelek, hogy az ország nyugati, Kárpátokon belüli területein fokozódott volna a drónok által elkövetett légtérsértések kockázata – közölte a román védelmi minisztérium a Krónikával.

A védelmi minisztérium közölte a Krónikával, vannak-e arra utaló jelek, hogy az ország nyugati területein drónveszély lenne
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere

Egy év szabadságvesztést szabott ki hétfőn Clotilde Armandra, Bukarest első kerületének volt polgármesterére az első kerületi bíróság, de a büntetés alkalmazását két év próbaidőre elhalasztotta. Az ítélet nem jogerős.

Politikai fegyvernek tekinti az ellene született ítéletet az USR volt polgármestere
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től

Szeptember közepétől emelkedik a járművezetői engedély, a forgalmi engedély és az ideiglenes forgalomban tartási engedély kiállításának díja Romániában.

Több mint ötven százalékkal drágul a jogosítvány kiállítása szeptember 15-től
2026. augusztus 31., hétfő

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között

Jelentősen eltér, hogy Románia különböző városaiban mennyit fizetnek a fogyasztók a víz- és a csatornahasználatért. A két szolgáltatás együttes köbméterenkénti ára egyes településeken alig haladja meg a 15 lejt, máshol viszont megközelíti a 26 lejt.

Több mint tíz lej is lehet a különbség a vízdíjak között
Hirdetés
Hirdetés