Hirdetés

A „diaszpóra-tüntetésen” történt hatósági túlkapások felelőseinek megbüntetését követelték Bukarestben

Eröszakos tömegoszlatás. A csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg „lecsillapítására” 2018 augusztusában •  Fotó: facebook

Eröszakos tömegoszlatás. A csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg „lecsillapítására” 2018 augusztusában

Fotó: facebook

A megengedettnél jóval kevesebben, mintegy százan vonultak kedd este a bukaresti kormány épülete elé, hogy a román diaszpóra 2018. augusztus 10-i tüntetésén történt csendőri erőszak kivizsgálását és a vétkesek felelősségre vonását követeljék.

MTI

2021. augusztus 10., 22:312021. augusztus 10., 22:31

Romániában a hatályos járványügyi korlátozások ötszázra korlátozzák a tüntetések megengedett létszámát. A három éve történt erőszakos tömegoszlatás után

több mint hétszáz tüntető tett feljelentést a csendőrség ellen az elszenvedett sérülésekre, hatalmi túlkapásra hivatkozva.

Hirdetés

A keddi megmozdulás résztvevői nagyméretű román és európai uniós lobogókat terítettek a földre és „A 2018. augusztus 10-i csendőrjárás bűnöseinek felelősségre vonását követeljük”, „Nem azért fizetjük a bírákat, hogy a bűnözőket megmentsék”, „Oldják fel az augusztus 10-i bevetési jegyzőkönyvek titkosítását” feliratú táblákat emeltek a magasba.

A térre a megmozdulást meghirdető 13 civil szervezet egyike egy rózsaszínű, több mint kétméteres elefántmakettet is begördített,

Klaus Iohannis jobboldali államfő egy emlékezetes hasonlatára utalva, aki egy kormányülésen óva intette az akkor hatalmon lévő szociáldemokratákat (PSD), hogy társadalmi vita nélkül, titokban próbálják enyhíteni a büntető törvénykönyv korrupcióellenes szigorát.

A román médiában megszólaltatott demonstrálók jelezték: Iohannis 2019 őszén hatalomra került pártjában, a Nemzeti Liberális Pártban (PNL) is csalódtak, az erőszakos tömegoszlatás óta eltelt három év és

az „Augusztus 10. dosszié” még mindig az illetékességi viták útvesztőjében bolyong a különböző ügyészi részlegek és bíróságok között,

miközben a sajtó által felelősnek tartott csendőrségi vezetők továbbra is a helyükön vannak, vagy 42-45 évesen tartalékos állományba vonultak.

A külföldön élő román vendégmunkások 2018. augusztus 10-én az akkor kormányon lévő Szociáldemokrata Párt (PSD) vezetői ellen szerveztek nagyszabású megmozdulást a kormány épülete előtt. A tömegben elvegyülő rendbontók sorozatos provokációira hivatkozva a csendőrség könnygázt és vízágyút vetett be a sok tízezres tömeg „lecsillapítására”, majd sötétedés után erővel kiszorította a tüntetőket a térről. A demonstráción 450 ember, köztük 35 csendőr szorult helyszíni orvosi ellátásra, 70 embert kellett kórházba szállítani.

A vétkesek felelősségre vonása két szálon indult el: a csendőrök elleni panaszokat eredetileg a katonai ügyészség kezdte vizsgálni, később a csendőrség is feljelentést tett a szervezett bűnözés elleni ügyészségnél (DIICOT), azt állítva, hogy a tüntetők közé vegyült rendbontók az alkotmányos rend erőszakos megváltoztatását kísérelték meg.

A DIICOT tavaly mindkét fél panaszát megalapozatlannak minősítette, és vádemelés nélkül lezárta a vizsgálatot,

de a közfelháborodás nyomán, több ellentmondásos bírósági végzés után a bukaresti ítélőtábla idén áprilisban jogerősen elutasította a vádhatóság határozatát, és a bűnvádi eljárás lefolytatására kötelezte a katonai ügyészséget, de a román média szerint érdemi előrelépés nem történt az ügyben.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Készültségben vannak a Konstanca megyei hatóságok, miután lakossági bejelentés érkezett egy Costinești-nél talált drónról – tájékoztatott csütörtökön Adrian Picoiu prefektus.

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál
2026. augusztus 13., csütörtök

A tengerbe zuhant drónt találtak a román partoknál

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt

A hadsereg radarrendszere csütörtökön 1 óra 27 perckor drónokat észlelt az ukrán–román folyami határ közelében, az ukrajnai Izmajil térségében. A román légierő két F-16-os vadászgépe felszállt a Borcea 86-os légibázisról – közölte a védelmi minisztérium.

Újabb dróntámadások a román határ közelében, légtérsértés is történt
2026. augusztus 13., csütörtök

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot

A Duna alacsony vízállása miatt csütörtökön reggel megkezdődött a cernavodai atomerőmű lekapcsolása az országos villamosenergia-hálózatról.

Csütörtöktől leáll a cernavodai atomerőmű, importból kell pótolni a hiányzó áramot
2026. augusztus 12., szerda

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is

Van elég tartalék az országos villamosenergia-rendszerben a cernavodai atomerőmű 2-es reaktorának leállása után kieső áram pótlására – tájékoztatott szerda este az energiaügyi minisztérium.

Energiaügyi minisztérium: van elég áramtartalék az atomerőmű kiesése esetén is
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre

Szerdán újraindult az Országos Kataszteri Hivatal (ANCPI) korábban kibertámadás miatt leállt e-Terra informatikai rendszere – közölte szerdán a kormány.

Újraindult a kataszteri hivatal e-Terra informatikai rendszere, de még nem minden szolgáltatás áll rendelkezésre
2026. augusztus 12., szerda

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása

A Duna vízszintje Cernavodánál 182 centiméterre csökkent, emiatt csütörtök reggel megkezdik az eljárást az atomerőmű 2-es reaktorának ellenőrzött körülmények közötti leállítására – jelentette be Radu Miruță ügyvivő védelmi miniszter szerdán.

Ideig-óráig nyújtott segítséget a Duna elterelése, elkerülhetetlen az atomerőmű 2-es reaktorának leállítása
2026. augusztus 12., szerda

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint

A cernavodai atomerőmű második reaktorát a következő 10 napban nem lehet újraindítani, mivel a hidrológiai előrejelzések a Duna vízhozamának és vízszintjének folyamatos csökkenését jelezik – jelentette ki Romeo Urjan, a létesítmény igazgatója.

Atomerőmű-leállás: nagy a baj, a következő tíz napban nem lehet újraindítani a létesítményt az igazgató szerint
Hirdetés
2026. augusztus 12., szerda

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében

Két Gerbera típusú drónt semmisítettek meg kedden délután a román hadsereg tűzszerész búvárai a kizárólagos gazdasági övezetben, Konstancától körülbelül 90 tengeri mérföldre (kb. 165 kilométerre), a Neptun Deep gázmező kitermelési területén.

Orosz drónokat semmisített meg a román haderő a Neptun Deep gázmező közelében
2026. augusztus 11., kedd

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány

A kommunista ipar koránt sem volt annyira hatékony, mint ahogyan azt állítják; számos gyár veszteségeket könyvelt el, problémákkal és hiányokkal küzdött, a valóságot pedig hamis jelentésekkel palástolták.

A kommunista ipar mítosza: eladhatatlan termékek, hamis jelentések és energiahiány
2026. augusztus 11., kedd

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok

A Konstanca megyei rendőrség büntetőeljárást indított, miután két, motorcsónakban tartózkodó személy a gyanú szerint megpróbált alkatrészeket ellopni a Dunába süllyedt uszályokról.

Ha az atomerőmű működését nem is tudták segíteni, a fémtolvajoknak azért még jók a Dunába süllyesztett uszályok
Hirdetés
Hirdetés