Hirdetés

Csökkenti a kormány az államtitkárok és az alprefektusok számát

A költségcsökkentő intézkedések keretében a kormány szerda esti ülésén jelentős lefaragásokról döntött a közszférában. A határozat értelmében minisztériumonként kettőre csökkentik az államtitkárok számát, ez alól csak a belügy-, a külügy- és a pénzügyminisztérium kivétel, ahol három államtitkár marad. Így az államtitkárok száma a jelenlegi 57-ről 32-re csökken.

Balogh Levente

2010. július 08., 12:582010. július 08., 12:58

Emellett arról is döntés született, hogy az eddigi kettő helyet minden megyében egyre csökken az alprefektusok száma. Emil Boc kormányfő leszögezte: az alprefektusok számát ötven százalékkal csökkentik, anélkül azonban, hogy a tisztségükből felmentett tisztségviselőket
kormányellenőrré neveznék ki.

A kabinet ezek mellett jelentős csökkentésekről döntött a munkaügy területén is. Országosan összesen mintegy kétezer állást számolnak fel a területi munkafelügyeleteken, amelyhez hozzáadódik további több mint háromszáz, a munkaügyi tárcánál megszüntetendő tisztség. Ezeket bizonyos köztes intézmények összevonásával valósítják meg.

Mindez számszerűsítve azt jelenti, hogy összesen 2 222 posztot szüntetnek meg, így a munkaügyi felügyeletek az eddigi 12 128 helyett 9 906 alkalmazottal működnek tovább, ami 19 százalékos leépítést jelent. A minisztériumban 307 állás szűnik meg, így a tárcánál a jövőben 1 229 helyett csupán 922-en dolgoznak majd, ami 25 százalékos csökkentést jelent.

Az Országos Nyugdíjpénztárnál 1 008 állást számolnak fel, aminek eredményeként a mostani 4 484 helyett 3 476-an dolgoznak majd az intézménynél. Az Országos Munkaerő Ügynökségnél 720 személyt bocsátanak el, így 2 882 helyett 2 162-en dolgoznak majd itt. A Szociális Szolgáltatások Országos Ügynökségénél 344 poszt szűnik meg, így a jelenlegi 1 376 helyett 1 032-en dolgoznak majd az intézményben.

Az egészségügyi tárcánál is leépítések történtek. Az átszervezés nyomán az eddigi 9 920 állásból - amelyek között mind a központi költségvetésből finanszírozott, mind önálló bevétellel rendelkező intézmények tisztségei megtalálhatók - 1 621-et számoltak fel, amelyek közül 978 már eddig is betöltetlen volt.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 07., szombat

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte

A magánlaboratóriumoknak és -klinikáknak fel kell majd tüntetniük, mekkora elszámolási keretre szerződtek az egészségbiztosítóval, hogy a páciensek előre tudják, kell-e fizetniük a laborvizsgálatokért – jelentette be szombaton az egészségügyi miniszter.

Előre kiderülhet, hogy ingyenes-e a laborvizsgálat, vagy fizetni kell érte
Hirdetés
2026. november 07., szombat

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) támogatottságának növekedése a demokrácia csökkenését jelenti – jelentette ki Tánczos Barna, az RMDSZ szenátora, volt miniszterelnök-helyettes.

RMDSZ-es politikus: az AUR növekedése a demokrácia csökkenését jelenti
2026. november 07., szombat

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt

Vita robbant ki a párttörvény tervezett módosításáról, miután a Nemzeti Liberális Párt (PNL) azt állítja: az valójában az Állandó Választási Hatóság (AEP) elnöke korábbi pártja, a Szociáldemokrata Párt (PSD) érdekeit szolgálja.

A PSD érdekeit szolgálja a párttörvény módosítása? Politikai vita robbant ki a tervezet miatt
2026. november 07., szombat

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit

A Szociáldemokrata Párt (PSD) képviselője, Marius Budăi szerint a párt miniszterei az elmúlt héten bizonyították, hogy lehet kézzelfogható eredményekkel kormányozni.

Döngeti a mellét a PSD: listázták minisztereik elmúlt heti eredményeit
Hirdetés
2026. november 07., szombat

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit

Hibáztak a Szociáldemokrata Párt (PSD) politikusai, amikor gyakorlatilag kérkedtek a vagyonukkal – jelentette ki Tánczos Barna RMDSZ-es szenátor, korábbi miniszterelnök-helyettes.

Tánczos a PSD luxusbotrányáról: mi az RMDSZ-nél nem csinálunk ilyesmit
2026. november 06., péntek

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott

Románia nem vezeti be 2027-től a lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót. Alexandru Nazare pénzügyminiszter szerint ezt az intézkedést a költségvetési konszolidáció időszakának végéhez közeledve vizsgálják majd felül.

Huszonhétszer magasabb ingatlanadó? A pénzügyminiszter szerint még nem tartunk ott
2026. november 06., péntek

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?

Románia nem csak azt szeretné, hogy az amerikai katonák itt maradjanak, de azt is, hogy még több jöjjön, még ha ennek meg is fizeti az árát – erről beszélt Luca Niculescu miniszterelnök egy interjúban.

Niculescu azt szeretné, hogy még több amerikai katona jöjjön Romániába, ám ennek ára van. De mekkora?
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól

Munkahelyek létrehozása a fiatalok számára, az infláció és a megélhetési költségek visszaszorítása, a jövedelmek növelése – ezt várják az emberek a független Luca Niculescu vezette kormánytól egy friss felmérés szerint.

Nem lesz könnyű teljesíteni: kiderült, mit várnak az emberek a Niculescu-kormánytól
2026. november 06., péntek

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Újabb bombafenyegetést jelentettek pénteken az otopeni-i Henri Coandă nemzetközi repülőtéren, ezúttal egy Prágából érkező repülőgéppel kapcsolatban – közölte a Román Hírszerző Szolgálat (SRI).

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren
2026. november 06., péntek

Újabb bombafenyegetés a bukaresti reptéren

Hirdetés
Hirdetés