Gyászoló, síró emberek imádkoztak csütörtökön több ázsiai országban a 20 évvel ezelőtti szökőárra emlékezve. A történelem legpusztítóbb cunamija több mint 220 ezer emberéletet követelt 2004-ben, karácsony másnapján.
Marcel Ciolacu kormányfő szerda este magyarázattal és bizonyítékokkal állt elő a Nordis cég gépével tett külföldi repülőútjaival kapcsolatban, azt állítva, hogy mindazokat a kiadásokat az ő saját pénzéből fedezte.
Súlyos közúti baleset történt karácsony másodnapján Suceava megyében, a tragédia során hárman életüket vesztették. Egy egész család bennégett az egyik autóban.
Több mint 50 fa kitört, sok autó megrongálódott az erős szél miatt a fővárosban.
PÁSZTORLEVELEK – „Ajándékozzuk meg egymást Isten közelségével, hisz Ő egészen közel jött hozzánk és önmagát ajándékozta nekünk. Így legyen számunkra és minden jóakaratú ember számára áldott és békés a Karácsony!” – üzeni a híveknek Böcskei László nagyvár
Az ajtók kitárása a szívek megnyitását jelenti a remény előtt – hangoztatta Ferenc pápa, aki a Szent Péter-bazilika után a római Rebbibia börtönben nyitotta meg a jubileumi szentév második szent kapuját csütörtökön.
Karácsony másodnapja Szent István, az első vértanú és az egyik leggyakoribb magyar férfinév napja.
Magas rangú orosz katonatisztek meggyilkolására tett kísérletet egy orosz állampolgárokból álló négytagú csapat, akiket az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat szerint az ukrán titkosszolgálat szervezet be, a gyanúsítottakat letartóztatták.
Tűz ütött ki szerda este egy segesvári klubban, mintegy 150 ember menekült ki a helyiségből.
Szék hírnevét Novák Ferenc Tata koreográfus és Korniss Péter fotóművész ismertette meg a nagyvilággal. Részben nekik köszönhetően fedezte fel a települést egy holland férfi, Michel Van Langeveld, vagy ahogyan a legtöbben ismerik, Holland Mihály.
Szilveszterre a mostaninál melegebb időjárást jósolnak a meteorológusok, a hőmérséklet helyenként meghaladhatja majd a 10 fokot.
A kényszerbesorozás elől menekülő három ukrán férfi kért segítséget a Salvamon hegyimentőktől a Máramarosi-havasokban, miután az ukrán–román határt átlépve, eltévedtek a hegyekben.
PÁSZTORLEVELEK – „Ahhoz, hogy ez a heródesi időkhöz hasonló ránk nehezedő köd felszálljon, ugyanarra van szükségünk, mint ami kétezer évvel ezelőtt eloszlatta a nyomasztó reménytelenség ködét: karácsony valóságára.”
A közép-európai és a közel-keleti háborúk okozta szenvedésekről, a kulturális, etnikai és vallási különbségek tiszteletben tartásának fontosságáról szólt karácsonyi üzenetében a brit uralkodó.
Az 1959-ben Tulceán született Crin Antonescu, akit a hétfői bejelntés értelmében a PSD, a PNL és az RMDSZ alkotta koalíció államfőjelöltként indít a választáson, 1985-ben történelem szakon szerzett egyetemi diplomát, és történelemtanárként dolg
Egy friss, 33 országot érintő felmérés szerint a romániaiak azon európaiak közé tartoznak, akik határozottan tartanak attól, hogy a mesterséges intelligencia sok munkahely megszűnését okozhatja az országukban.
Nemcsak az adventi időszakban, a szeretet ünnepe közeledtével lenne jó lelassulni, és hagyni, hogy „utolérjen bennünket a lelkünk”, hanem a mindennapjainkban is.
Az előző évekhez képest a 2025-ös év kissé szegényesebbnek ígérkezik a koncertekre vágyó erdélyiek, romániaiak számára.