Agyonlőttek egy férfit pénteken délután vaddisznóvadászat közben Vrancea megyében – közölte a megyei rendőr-főkapitányság. Nem hivatalos információk szerint a vadászbaleset elkövetője egy szociáldemokrata (PSD) politikus.
A FlyLili légitársaság bejelentette, hogy január 10-től ideiglenesen felfüggeszti a brassói repülőtérről induló járatait.
Románia hosszú évek várakozása után arra készül, hogy lehetővé tegye a nem uniós országokból származó külföldiek számára, hogy taxisofőrként vagy Uber/Bolt-sofőrként dolgozzanak – értesült a Profit.ro hírportál.
Románia a világ egyik legalacsonyabb bűnözési rátájú országa, és számos nyugat-európai országnál biztonságosabb – tájékoztatott pénteken a belügyminisztérium az amerikai külügy és az Európai Bizottság jelentéseire hivatkozva.
Daniel Zăgănescu érdeme, hogy 1989. december 16-án Ceaușescu-ellenes tüntetéssé alakult a Tőkés László melletti szolidaritástüntetés Temesváron, ahol leállította a villamosforgalmat a Mária téren, és egy villamos ütközőjéről kiáltotta: „Le Ceaușescuval!”.
Boldog 35. születésnapot, RMDSZ! címmel köszönti pártjának 1989 karácsonyán történő megalakulását Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke az RMDSZ honlapján.
Már csak néhány nap áll az érdeklődő diákok rendelkezésére, hogy jelentkezzenek a Mathias Corvinus Collegium (MCC) középiskolásoknak szóló programjába.
Mintegy 50 kg pirotechnikai eszközt kobzott el a rendőrség egy Szilágy megyei fiatalembertől, bűnvádi eljárást kezdeményeztek ellene illegális petárdaforgalmazásért.
Az állami erdőgazdálkodási vállalat, a Romsilva kezelésében lévő erdőkben az idei év első 11 hónapjában 650 erdőtűz történt, amelyek összesen 8845,21 hektár területet érintettek.
Egy Ciszjordániából származó palesztin merénylő halálra késelt egy 83 éves izraeli nőt péntek reggel a Tel-Avivtól északra fekvő Herzlia városban. A palesztin merénylő engedéllyel lakott Izraelben.
A nem kormányzati ügyfeleknek nyújtott bankhitelek egyenlege 2024 novemberében 0,5 százalékkal 418,154 milliárd lejre nőtt az előző hónaphoz képest – tájékoztatott pénteken a Román Nemzeti Bank (BNR).
Kína öt repülőgépe és öt hajója közelítette meg Tajvant péntek hajnalban – közölte Tajvan védelmi minisztériuma.
A romániaiak több mint negyede (27 százaléka) pesszimista a 2025-ös év kilátásaival kapcsolatban – derül ki Reveal Marketing Research felmérésének pénteken közzétett eredményeiből.
Izrael számos, a jemeni húszi lázadókkal kapcsolatos célpont – közöttük a szanaai nemzetközi repülőtér – ellen hajtott végre légitámadást csütörtökön.
Az ukrán erők elfogtak egy sebesült észak-koreai katonát, akit azért küldtek, hogy részt vegyen Oroszország Ukrajna elleni háborújában – erősítette meg pénteken a dél-koreai kémügynökség.
A nem kormányzati ügyfelek bankbetétei idén novemberben az előző hónaphoz képest 2,1 százalékkal 614,472 milliárd lejre nőttek a Román Nemzeti Bank (BNR) pénteken közzétett adatai szerint.
Az elmúlt 24 órában 88 riasztás érkezett a hegyimentő-szolgálathoz, amelynek munkatársai 97 személynek nyújtottak segítséget – tájékoztatott pénteken a Facebook-oldalán a Salvamont.
A várhatóan 8 százalékot meghaladó költségvetési deficit lefaragását szolgáló megszorításokat tartalmazó salátatörvényről egyeztetnek pénteken az új bukaresti koalíciós kormány pártjai.